Azért szerettünk volna tarifaemelést, mert mindenki belőlünk él. Most, hogy megkaptuk, gyorsan el is veszik egy részét - idézett a 24.hu egy taxist azután, hogy hétfőtől harmadával drágultak a hatósági tarifák Budapesten, aki a hírportál értesülésére reagált, miszerint több fővárosi taxitársaság az emelést követően már meg is növelte a tagdíj összegét, a többiek pedig tervezik az emelést.

Információnk szerint a Főtaxi közel havi 40 ezer forinttal emelte meg a tagdíjat, vagyis azt az összeget, amiért a sofőr az adott társaságnál dolgozhat: több informátor is arról számolt be, hogy heti 9500 forinttal növelték ennek összegét. A taxitársaság nem erősítette meg ezt az összeget, de nem is cáfolta.

A City Taxinál a hírportál tudomása szerint ennél kisebb mértékű emelést vezettek be, itt havi 10 ezer forinttal nőtt a tagdíj. Ez a cég nem kommentálta a hír, ahogy a 6X6 Taxi sem. A Boltnál is többet kell fizetniük a taxisoknak, miután ők százalékos rendszerben működnek. Egy, a 24.hu-nak nyilatkozó taxis arra is panaszkodott, hogy a használt autók árának növekedése szintén komoly gondot okoz a taxisoknak, miután 10 évnél öregebb autóval nem lehet dolgozni.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke - aki a napokban a Napi.hu podcastjának vendégeként beszélt a tarifaemelés indokoltságáról - konkrét emelésekről nem tud, de információi szerint több társaság is tervezi a tagdíjak növelését. Elmondta azt is, hogy a fővárosi tarifaemelés érezteti hatását az első napokban: 10 százalékos visszaesést tapasztalnak a forgalomban, de ez egy-egy emelés után törvényszerű. A tapasztalat azt mutatja, hogy 1-2 hónapon belül a korábbi forgalom visszaáll majd. Metál Zoltán egyetért azzal, hogy a benzinárstop esetleges eltörlése elvinné a mostani emelést, de egyelőre ezen nem gondolkoznak.