A visszavonást az ajánlatkérő KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A fedettpályás atlétikai csarnok a Déli Városkapu Fejlesztési Program részeként épül majd meg Észak-Csepelen és Dél-Pesten, valamint a soroksári Duna-ág mentén elhelyezkedő területen. Az ajánlatkérő a következő indokkal vonta vissza a közbeszerzést: "a tervezési terület tulajdonosa által 2019 elején rendelkezésére bocsátott tényfeltárási záródokumentációban foglaltakra tekintettel - mivel a műszaki leírásban szereplő követelményeknek megfelelő teljesítés lehetetlenné vált - a közbeszerzési eljárást ellenőrzési körén kívül eső és általa előre nem látható körülmény miatt az ajánlatkérő eredménytelennek nyilvánította. Az atlétikai arénától és a kapcsolódó szabadtéri gyakorlópályáktól független fedett pályás atlétikai gyakorlócsarnok tervezési szolgáltatásaira új közbeszerzés kiírása szükséges, ennek tartalmáról az ajánlatkérő a későbbiekben határoz."

A Napi.hu tavaly április 3-án közölte, hogy a Napur Architect nettó 4,7 milliárd forintért készítheti el a budapesti atlétikai stadion (az Atlétikai Aréna) terveit. Csak e céggel tárgyaltak, ugyanis a stadion építészeti tervpályázatát tavaly szeptemberben ez az építésziroda nyerte meg (akkor az első helyezéssel hétmillió forintos díj járt). A KKBK dokumentuma szerint a főváros IX. kerületében a Kvassay zsilip melletti telken, a Vituki volt telepén építenék fel az atlétikai stadiont, aminek befogadóképessége 15 ezer fő lenne, de a tervek szerint 55 ezer fősre bővíthető.

A stadion terveit vezető tervezőként a Napur Architect tulajdonosai, Ferencz Marcel István Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és Détári György jegyzik. Az iroda tervezte többek közt a vizes vb-re felépített Duna Aréna uszodát, és megnyerte a Néprajzi Múzeum új épülete tervpályázatát is. Az atlétikai stadion a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő, 15 hektáros területen épülhet fel, a telket a magyar állam 2014-ben 16,5 milliárd forintért vásárolta meg a Wing Zrt.-től (a korábbi Wallistól).