Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A GVH 2017-ben indított versenyfelügyeleti eljárást a távközlési céggel szemben, mert észlelte, hogy a Telekom csak azokon a területeken tette elérhetővé az általa 2017 májusában bevezetett, Flip elnevezésű, úgynevezett triple-play szolgáltatáscsomagját, ahol erős versenynyomással szembesült, míg más településeken - ahol hálózata ugyancsak alkalmas lett volna a Flip szolgáltatás nyújtására -, magasabb díjakat érvényesített. Ez felvetette annak gyanúját, hogy a Telekom tisztességtelenül magas árakat állapít meg az utóbbi településeken élő fogyasztókkal szemben - olvasható a GVH közleményében.

A telekommunikációs szolgáltató a versenyhivatal eljárásának eredményeként vállalta, hogy 406 településen olyan új díjcsomagot vezet be, amely mindhárom szolgáltatási elemet tartalmazza, és amelynek kedvező díja érzékelhető megtakarítást eredményez a fogyasztók számára ahhoz képest, mintha e szolgáltatásokat külön-külön vennék meg a Telekomtól. A csomag részeként az előfizetők elektronikus ügyintézés választása esetén havi bruttó 6350 forintért, hagyományos ügyintézés esetén havi bruttó 6950 forintért férhetnek hozzá az alábbi szolgáltatásokhoz:

  • széles műsorkínálatot nyújtó televíziós csomag (139 csatorna, ebből 32 HD csatorna),
  • nagysebességű internetszolgáltatás (optikai hálózaton 150/50 Mbps maximális és 60/25 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség, ED3 kábelhálózaton 150/5 Mbps maximális és 15/1 Mbps garantált le- és feltöltési sebesség),
  • vezetékes telefonszolgáltatás, amelynek keretében a belföldi vezetékes és mobil hálózatok 5 forintos kapcsolási díj mellett 5 forint/perces díjszabásért hívhatók.

A fenti szolgáltatásokhoz a Telekom által kínált számos egyéb, kiegészítő szolgáltatás és kedvezmény is igénybe vehető. A kötelezettségvállalás azon hálózatrészekre, területekre terjed ki, ahol a Telekom hálózata technológiai szempontból alkalmas a vállalás részét képező TV, internet- és telefonszolgáltatások nyújtására. A Telekom 2 éves időszakra vállalta kötelezettségét - figyelemmel a telekommunikációs piacokra jellemző gyors technikai fejlődésre és a versenykörülmények állandó változására.

Az új díjcsomagot mind a Telekom jelenlegi ügyfelei (kötbérfizetési kötelezettség nélkül), mind új előfizetői választhatják. A GVH közleménye szerint részletes információ a csomaggal és igénybevételének további feltételeivel kapcsolatosan a Telekom honlapján a csomagválasztó menüpontban lesz elérhető, a lakcím beírását követően felugró, a kedvezményes csomagajánlatról tájékoztató linkre kattintva.

A települések listáját a GVH döntésének mellékletében találja.

Így reagált a Telekom a GVH határozatára

Cikkünk megjelenését követően a Magyar Telekom a következőképp reagált a GVH határozatára: a most lezárult eljárás során a Telekom törekedett arra, hogy az ügyfelek számára előnyös megoldást találjon és ajánljon fel. A GVH által elfogadott kötelezettségvállalás értelmében országszerte több mint 400 - jellemzően kis és közepes méretű - település optikával és bizonyos kábeles technológival lefedett területein válik jelentősen olcsóbbá a Telekom meghatározott otthoni internet, tv és telefon szolgáltatást egyben nyújtó csomagja. A vállalat célja, hogy országszerte minél több háztartás és vállalkozás számára tegye elérhetővé a szupergyors internetet, az intenzív optikai és kábeles fejlesztésekkel párhuzamosan ajánlatait is úgy állítja össze, hogy egyre több értéket kínáljon csomagjaiban. A telekommunikációs vállalat továbbá kiemelte: a Gazdasági Versenyhivatal határozata nem állapított meg jogsértést.