A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A felújítandó épület nettó szintterülete 1880 négyzetméter. Hang- és hőszigetelést 7429 négyzetméteren kell végezni, a parkosítás pedig több mint ezer négyzetmétert tesz ki. Lesz az épületben egy lift, két előadóterem, járható tető, tovább parkoló 27 gépkocsinak és 15 kerékpárnak.

A nyertessel november 9-én kötött szerződést az ajánlatkérő.

Indult még a közbeszerzésen a Strabag Generálépítő Kft., a Pharos 95 Sportpályaépítő Kft., valamint az EB Hungary Invest Kft. is.

A Napi.hu áprilisban írt arról, hogy Cegléden a Szolnoki úti volt huszárlaktanyában egy meglévő épület átakításával jön létre a Gulág-Gupvi Múzeum és Emlékhely. A kormány 2016-ban döntött arról, hogy a ceglédi volt huszárlaktanya is felkerül a történelmi emlékhelyek listájára.

A város honlapján olvasható, hogy a tervek szerint kutatóbázis, levéltár és kiállítóhely is lenne a Szolnoki úti laktanyában, ahol a Kárpát-medence legnagyobb szovjet lágere volt, több mint 200 ezer ember töltött itt hosszabb-rövidebb időt. A laktanyában meghalt, fogvatartott illetve onnan a Szovjetunióba, malenkij robotra vagy Gulág táborokba hurcolt civilek és hadifoglyok emlékére alakítják ki az emlékhelyet.