Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő Kárpát-medencei Lovas Akadémia Nonprofit Kft. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben

A lovasakadémia a hazai és nemzetközi lovassport számára edzés- és versenyfeltételek biztosítását szolgálja, kiegészülve a terápiás kezelések lehetőségével, a lovas és lovas kaszkadőr képzés akadémiai feltételeinek megteremtésével is. Az első ütem keretében elkészülő lovarda épületben kap helyet a fedeles versenypálya és a hozzá tartozó melegítőpálya, istállók, állatorvosi vizsgáló és rehabilitációs helyiségek. A látogató közönség, valamint a személyzet részére egy-egy vizesblokk kerül kialakításra. A lovarda épülettől északra egy fedett szín  épül, amely a lovarda technológiai kiszolgálását biztosítja.

A lovarda nettó alapterülete 5 194 négyzetméter, a fedett szín alapterülete 516 négyzetméter. A parkolók száma 42 (ebből egy akadálymentes), az autóbusz, tehergépjármű parkolóállások száma pedig 4 darab.

A nyertessel július 19-én kötött szerződést az ajánlatkérő.

Indult még a közbeszerzésen a nyíregyházi Kermi-Szolg Kft. is. 

A Céginfo.hu adatai szerint a nyertes MHM Product Kft. 2013-ban alakult. A jegyzett tőkéje 3 millió forint, a tulajdonosa pedig az 1943-ban született Mikucza László és az 1969-ben született Mikucza László Zsolt. A cég a múlt évet 868 millió forint nettó árbevétel mellett 18 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta.