Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Húszmilliárd forintot invesztált az állam a világ egyik legelismertebb sporteseménye, a FED-kupa megrendezésére. A négy évre megvett sorozat első versenye jövő áprilisban esedékes, de részletek egyelőre még nem ismertek.

Az esemény "gazdája" a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ), amely az elmúlt években már hozott Magyarországra nemzetközi teniszversenyeket: rendeztek itthon egy-egy női WTA-tornát is. Viszont ennek folytatásához már nem kapott/kap állami segítséget a szervezet. Ennek fényében a februári, fedett pályás női verseny jövője még nem biztos. (A kormány ugyanakkor nem tett le arról, hogy egy új, fedett pályákkal is rendelkező teniszközpontot építtessen egy 17,5 milliárd forintos beruházással.)

Bukarest után ismét Budapest

Bár a költségvetési források elapadtak, de nagy valószínűséggel mégis lesz jövőre WTA-verseny Budapesten: a világ legjobb női teniszezőit ismét Márky Jenő, a rendezési jogok hazai birtokosa hozhatja vissza. Feltéve, hogy a verseny helyszínét és időpontját - ez 2020 júliusa - jóváhagyja a WTA döntőbizottsága. Az erről szóló pályázatot július 31-én adta be Márky, a döntést pedig idén szeptemberben hozzák meg.

A budapesti verseny esélyét növeli, hogy erre a magyar kormány egy februári kormánydöntés értelmében szerződésben vállalt garanciát 900 000 dollár erejéig. A helyszín, a Római Teniszakadémia lesz, és ahogy azt Márky Jenő kérdésünkre elmondta, a 250 000 dollár összdíjazású verseny megrendezése megközelítőleg 340 millió forint lesz. A költség szűkössége miatt nagy fejlesztésekre nincs lehetőség, ezért ezt egy meglévő, erre a versenyre tervezett létesítményben tartják meg.

A római-parti központ a most folyó korszerűsítés révén eleget tesz majd a WTA szigorú előírásainak. Ezek közül elegendő egyet megemlíteni: a tornáról 70 órányi élő televíziós közvetítést adnak, s ehhez kell minden szükséges feltételt - elektromos hálózat, világítás, stb - megteremteni. A lelátókat is jelentősen bővítik, így egy időben háromezren is szurkolhatnak a magyar és külföldi élversenyzőknek.

A budapesti női verseny hatéves szünet után kerül vissza a Római-partra, ahol Márky Jenő korábban már 18 alkalommal rendezett tenisztornát itt. 2013-ban aztán kimerültek anyagi lehetőségei, ezért a WTA-versenyt a román fővárosba helyezte át, ahol a helyi szövetséggel 1+4 éves szerződést kötött a rendezésére.

Márky kérdésünkre elmondta: a magyar teniszélet fejlesztése számára többet jelent az anyagiaknál, ezért hozza vissza a világeseményt Budapestre. A bukaresti megrendezéséért kapott pénzt a Római Teniszakadémia fenntartására fordította - ott ugyanis az elmúlt hat évben nem volt jelentős verseny.

Februári kérdőjelek

Egyelőre még  bizonytalan, hogy lesz-e jövő februárban is női verseny Budapesten. Ugyan az elmúlt három évben az IMG nemzetközi sportszervező cégtől vette meg a rendezési jogot a Magyar Tenisz Szövetség, de úgy tudjuk, hogy ehhez már nem kap állami támogatást a jövőben. Ennek hiányában viszont kétséges, hogy meg tudják-e finanszírozni a következő WTA tornát - arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi szövetség egy évben egy helyszínre csak egy tornát engedélyez.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a MTSZ  felettes szerve, az Emmi a szövetség vezetősége ellen április 16-án újabb eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Ennek oka az volt, hogy a tavalyi nagy versenyek során - a 2018. évi ATP 250 World Tour férfi tenisztorna, a WTA női tenisztorna, az ifjúsági tenisz csapat világbajnokság, valamint az idei, azaz a 2019-es WTA és ATP-tornák-  az MTSZ mellőzte a különböző kiírásoknál a közbeszerzési törvény vonatkozó szabályait.

A WTA boardja döntési pozícióban van a budapesti női versenyek ügyében. Arról kell határoznia, hogy melyik versenyt illeszti be a jövő évi versenynaptárba a februári MTSZ által szervezett, vagy a júliusi Márky-féle versenyt. (Két évvel ezelőtt tudósítottunk a Budapestre hozott ATP férfitorna rendezéseinek részleteiről. Ebben a cikkben a szövetség főtitkára arról is beszélt, hogy rövid időn belül állami támogatás nélkül is lebonyolítható lesz egy ilyen nagyszabású világverseny, viszont a bőkezű költségvetési támogatások alapján, ez nem valósult még meg.)

Füves versenyt is akarnak, de a versenyzők tiltakoznak

A budapesti nemzetközi tenisztornák rendezésének ügyét tovább bonyolítja, hogy tavaly kiderült, a hazai szövetség egy füves pályás verseny rendezési jogát is megszerezné. A tervek szerint egy eddig Mallorcán megrendezett tornát hoznának a fővárosba, úgy hogy ennek időpontja megelőzze a patinás wimbledoni versenyt.

Viszont a probléma az, hogy Magyarországon egyetlen versenyzésre alkalmas füves pálya sincs. Sőt, a 24.hu akkori beszámolója szerint kormánygarancia se lenne a rendezésre. A kormányon belül is vita támadt az ügyben: a sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde, a Miniszterelnökséget vezető miniszterre, Gulyás Gergely és a kiemelt sportberuházásokért felelős államtitkár, Fürjes Balázs is felszólította a Magyar Tenisz Szövetség vezetőjét, a fideszes képviselő Szűcs Lajost, hogy a Wimbledon Series verseny helyett a kormány által támogatott WTA-tornát támogassa.

A szövetség nem kommunikál

A tenisztornák ügyében több kérdést is küldtünk a Magyar Tenisz Szövetségnek. Kíváncsiak voltunk többek között arra, hogy lesz-e ATP- vagy WTA-verseny, ha igen, akkor hol, melyik pályán, valamint azt, hogy az IMG-szerződés meddig és mennyibe került az ATP-versenyekre, végleg lemondtak-e a Margitszigetre tervezett teniszpályáról, számítanak-e nem állami szponzorokra a tornákon, valamint hogy megveszik-e Márkytól a licencet. Továbbá arra is rákérdeztünk, hogy igaz-e a hír, hogy 700 millió forintos hiány van a szövetség büdzséjében, de a szervezet egyetlen konkrét ügyre sem válaszolt, helyette az alábbi közleményt küldték el:

"A Magyar Tenisz Szövetség maximálisan támogatja a kormányzat azon szándékát, hogy minél több nagy, nemzetközi sportrendezvény - köztük nemzetközi teniszverseny - rendezését Magyarországra hozza. Ennek érdekében a Magyar Tenisz Szövetség a kormányzat támogatásával pályázta meg, illetve nyerte meg a női tenisz egyik legfontosabb nemzetközi eseményének, a BNP Paribas Fed-kupa döntőnek a rendezési jogát, amelyet így 2020 és 2022 között a Papp László Sportarénában tartanak majd meg. A hatalmas szakmai sikernek köszönhetően, számos WTA és ATP Tour verseny, illetve több mint 100 ITF Pro Circuit torna megrendezése végleg felkerül Budapest a nemzetközi teniszélet térképére. Az MTSZ biztos abban, hogy a magyar Fed-kupa csapat számára is nagy lökést jelenthet, hogy a rendezésnek köszönhetően alanyi jogon vehet részt a döntőben, és hazai pályán versenyezhet a világ legjobb válogatottjaival, remélhetőleg a legerősebb összeállításában. Ami a többi nemzetközi teniszversenyt illeti, 2019-ben Magyarországon egy Davis-kupa összecsapást, 1 ATP, 1 WTA, 1 ITF Challenger versenyt, 12 ITF Pro Circuit versenyt rendeztek/rendeznek meg, ezek fedezetét állami forrás, illetve saját bevétel jelenti. Az MTSZ az elmúlt években azon fáradozott, hogy transzparensen és átláthatóan eljárva, valódi értéket képviselő eseményeket hozzon Magyarországra, amelyek hosszú távon megtérüljenek, és az ország imázsát növelve, turisztikai célokat is támogatva, valódi sztárokat csábítsanak Magyarországra. Továbbra is ez a cél vezérli a szövetséget, így a következő években a 2020- tól induló Fed-kupa döntő rendezés mellett a 2019-eshez hasonló számú, illetve elosztású/kategóriájú nemzetközi teniszverseny magyarországi megrendezését célozza meg a Magyar Tenisz Szövetség."