Barna István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) ügyvivője, kelet-magyarországi területi vezető azt mondta, hogy miután a munkáltatóval hosszú távú konfliktusra kell berendezkedni, várhatóan legközelebb területenként szervezik a gördülő sztrájkot. Ez azt jeleni, hogy 3-4 megyében elkezdik, majd néhány nap múlva másik 3-4 megyében folytatják a munkabeszüntetést - írta az MTI-Econews. A mostani főpróba - az országos sztrájk felfüggesztése után 4 megyében tovább folytatták a demonstrációt - nagyon jól sikerült - utalt Barna István arra, hogy Kelet-Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a vasúti közlekedés ebben az időszakban. A szakszervezet hétfőn 11 órától négy megye kivételével függesztette fel a munkabeszüntetést. Azokban a megyékben, ahol magas volt a sztrájk támogatottsága, így Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben a vasutasok 13 óráig nem vették fel a munkát. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke szerint sikeres volt a hétfői munkabeszüntetés, megbénult a forgalom, a vasúton káosz alakult ki, ugyanakkor még nem hozta meg az eredményt, mert nem sikerült megállapodni a szakszervezeti követelésekről. A vasúttársaság a munkabeszüntetés felfüggesztését annak tudta be, hogy kifulladni látszik a sztrájk, hiszen a MÁV Zrt. adatai szerint a forgalom területén az éjszakai műszakban 1683 vasutas közül 1648 dolgozott. A nappali műszak ennél is kedvezőbb: 2549 forgalomirányításban részt vevő munkatárs közül 2502 vette fel a munkát, így 98 százalékuk döntött a munka mellett. Gaskó István elmondta, hogy a MÁV kommunikációja szerint a február elsején indított gördülő sztrájk - a hétfőit nem számítva - 1,5 milliárd forint kárt okozott a társaságoknak. A szakszervezet elnöke szerint ez az összeg elegendő lett volna a 10 százalék kiszervezési pótlékra. A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vonalain hétfőn már délelőtt helyreállt a rend, újra a megszokott módon közlekedtek a vonatok, miután a VDSZSZ Szolidaritás felfüggesztette a sztrájkot. A GYSEV vonalain nem volt sztrájk, de az országos sztrájk miatt módosult a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendje. A munkabeszüntetés hétfő hajnalban azt követően kezdődött újra, hogy nem született megállapodás a VDSZSZ és a MÁV-társaságok között a vasárnap esti egyeztetésen a szakszervezeti követelésekről és a még elégséges szolgáltatásról. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből pedig 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutasnak. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt. A Magyar Posta közlése szerint zavartalan volt a vasúti munkabeszüntetés ideje alatt a postai szolgáltatás, a mintegy 37 ezer dolgozót foglalkoztató társaságnak semmilyen gondot nem okozott a vasutasok sztrájkja. A postai dolgozók mind a 2740 postára beértek, valamennyi postahivatal időben kinyitott, és a több mint 12 ezer kézbesítő is rendben végezte munkáját.