A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Napokon belül meghirdeti felszámolója az 1995-ben alapított, február óta felszámolás alatt álló Lenti Olajipari Gépgyár Zrt. (LOG) megmaradt vagyonának értékesítési pályázatát - tudta meg a Napi. A LOG korábban a Mol és a paksi atomerőmű beszállítója volt, emellett az Egyesült Államokba, Oroszországba és az arab olajtermelő országokba exportálta termékeit. A társaság ingatlanvagyona 225 millió, a termelő és kiszolgáló gépek 150 millió, a megmaradt anyagkészlet és kisebb eszközök pedig összesen 50 millió forintos becsült értéket képviselnek - mondta Noll László felszámolóbiztos, a Concurs Manager Befektető és Tanácsadó Kft. képviselője.

Folyamatban van egy korábbi - járművek, eszközök és szerelvények eladására összesen 64 millió forint irányáron kiírt - pályázat ajánlatainak elbírálása, ezt megelőzően pedig csak kisebb, néhány millió forintos vagyonértékesítés történt. A társasággal szemben negyven napon belül 117 hitelező jelentett be 400,14 millió forint és 571 ezer euró (mintegy 155,31 millió forint) összértékű követelést, további húsz hitelező pedig határidőn túl 9,38 millió forintot. A legnagyobb, 100 millió forintot és 571 ezer eurót tartalmazó tartozást a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt., 116 milliót pedig az APEH jelentett be. A bérgarancia-alapból lehívott 70,17 millió forint nem fedezte az összes dolgozói követelést, így 31 millióval a dolgozóknak is tartozik a társaság.

A LOG az ingatlanok és berendezések bérbeadásán és üzemeltetésén kívül más tevékenységet nem végez, dolgozói létszáma minimális - hangsúlyozta a felszámoló. A LOG árbevétele 2001-től átlagosan évi egymilliárd forint körül alakult, nettó nyeresége 30-50 milliót tett ki. Veszteséget 2004-ben és az elmúlt két évben realizált a társaság, tavaly több mint 300 milliót. A nagyrészt exportra termelő LOG helyzete 2003-ban ingott meg, ekkor szembesült először a szélsőségesen változó valutaárfolyamokkal - mondta lapunknak Vékási János, a LOG egykori vezérigazgatója.

A General Electric (GE) mozdonygyártó vállalatával 2000-ben kötött beszállítói szerződést a társaság. A dollár 2003-ban kezdődő gyengülésével azonban a LOG árbevétele 30 százalékkal csökkent a következő évben. A robbanásszerű alapanyag- és energiaár-emelkedés, illetve a belső infláció indukálta 6-7 százalékos bérfejlesztési kötelezettség nyomán már nem volt rentábilis az export - fejtette ki Vékási. A társaságnak nem volt hatékony eszköze arra, hogy a 70 százalékban Észak-Amerikából származó bevételeit megvédje az árfolyamveszteségtől. Sikerült ugyan 2004-ben egy 26 százalékos áremelést kicsikarni a GE-szerződés kapcsán, ennek azonban a későbbiekben az egész üzlet áldozatául esett - tette hozzá a cégvezető.

A helyzetet egy kanadai olajipari gépgyártó partnersége menthette volna meg, azonban az ötmillió dolláros szerződést az euró-dollár árfolyam alakulása sodorta el. Miközben a LOG euróban számolva 5 százalékkal csökkentette árait, a kanadai partner dollárban 20 százalék feletti növekedést tapasztalt. A hitelező bank sem hosszabbította meg a 2008 végén lejáró hitelszerződést.

A társaság privatizációja során az új tulajdonos jelentős dolgozói létszámot vett át a jogelődtől, a létszámcsökkentéssel összefüggő költségekre azonban nem volt fedezet - tette hozzá Noll. A legnagyobb dolgozói létszámot, 140 főt 2006-ban érte el a társaság, ezután minden évben 10 fővel csökkent az állomány. 2009-et 97 alkalmazottal kezdte el a LOG, a jelenlegi 10 főből csupán hárman végeznek aktív munkát, a többiek felmentési idejüket töltik - közölte Vékási. Az egykori dolgozók közül mintegy ötvenet a zrt. résztulajdonában lévő LOG Valve Kft. alkalmaz jelenleg is.