Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A demonstrálók szerint a Szeged-Budapest vonalon megváltoztatott menetrend miatt 69 csatlakozást veszítettek el, és az új menetrend ezer utas közlekedését nehezíti meg nap mint nap.

A szegediek nem tudnak le-, és felszállni a legfrekventáltabb időben közlekedő vonatok közbenső állomásain és ezen állomásoknál lakók sem tudnak felszállni az érintett négy járatra - hangzott el a demonstráción a televízió szerint.

Az új menetrend alapján ugyanis egy-egy reggeli és délutáni IC-járatpáros mostantól nem áll meg egyetlen közbenső állomáson sem. A becslések szerint a fennakadás körülbelül ezer utast érint. Ezen kívül Csongrád és Bács-Kiskun megye számos településéről éppen a legforgalmasabb időszakban nem lehet majd eljutni a megyeszékhelyre vagy a fővárosba.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a változásokra azért volt szükség, mert így sok vonalon csökkent a menetidő.