A felszámolás alatt álló Malév érdekképviseletei, a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete, a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete, a Hunacca Magyar Légiutaskísérők Egyesülete, a Malév Szakszervezeti Szervezete közös petíciójukban a magyar állam képviselőjétől, Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől, a kormánytól és a parlamenti pártok képviselőitől várnak magyarázatot a légitársaság körül kialakult helyzetre. Követelik egyebek mellett járandóságaik azonnali kifizetését, és azt, hogy a magyar kormány vállaljon felelősséget a több mint kétezer család ellehetetlenítéséért.

A petíció átadását követően Demeter Csaba, a Hunalpa alelnöke a demonstrálók előtt elmondta: a petíciót a miniszter képviseletében átvették, és a demonstrálók azt az ígéretet kapták, hogy a tárca a lehető legtöbbet megteszi a helyzet normalizálásáért. A minisztérium képviselői a helyszínen nem kívántak reagálni a leírtakra, de azt ígérték, a lehető leggyorsabban hivatalosabban válaszolnak majd.

Demeter Csaba a demonstráción az MTI-nek elmondta: a Malév utcára került mintegy 210 pilótája közül összességében egy éven belül mintegy 80-nak lesz lehetősége munkát találni szakmájában, közülük mintegy 50-en hamarosan repülhetnek, illetve felvételi eljárás alatt állnak. Az elhelyezkedés kapcsán gondot jelent az életkor, mert sokan 50 év felettiek, a légitársaságok nem szívesen alkalmazzák már ezt a korosztályt.

Nehezíti az elhelyezkedést a földrajzi távolság, egyrészt az, hogy nem finanszírozza senki a munkakereséssel járó távolabbi helyeken lévő procedúra költségeit, illetve munkavállalás esetén a pilóták távol kerülnek magyarországi lakhelyüktől, így az egész családdal el kell költözni az adott országba.

Tóth Valéria Mária, a légiutaskísérőket tömörítő Hunacca Magyar Légiutaskísérők Egyesülete elnöke elmondta: légiutaskísérőként 20-an tudtak elhelyezkedni, és mintegy további 20-30-an várnak arra, hogy munkába álljanak a szakmájukban, a megélhetés miatt további 100-an lehetnek, akik állást vállaltak más területen