Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A 17 milliárd forintos beruházást az egyik legnagyobb független amerikai fílmstúdióként emlegetett Raleigh Studió és a három magyar befektető által grundolt Origo Film Group hozta tető alá. A befektetők 12 éves megtérüléssel számolnak.

A beruházáshoz szükséges pénz 85 százalékát a Magyar Fejelsztési Bank biztosította, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból állták a résztvevők.

Michael Moore, a Raleigh elnöke szerint az új létesítmény a hollywoodi stúdiók színvonalt követi.

A 18 hektáros területen 38 ezer négyzetmétert építettek be, maradt tehát hely például külső forgatásokra is.
 
A területen nyolc stúdió található, s közülük a legnagyobb alaptreülete csaknem 4400 négyzetméter, ami a befektetők szerint Európa legnagyobb stúdiója.

A stúdiókban egyszerre akár 3-4 produkció is készülhet, a Michael Moore elmondta, hogy jelenleg már hét olyan produkció van, amit ők finanszíroznak, s többségük az USA-ból, illetev Európából származik, tehát már most nagy az érdeklődés Amerikában is Rákospalota iránt.