Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Újabb flottabővítést hajtott végre a közösségiautó-szolgáltató GreenGo: a cégnél az eddigi 320 helyett áprilistól már több mint 400 autó bérelhető - közölte a társaság. 

A flottában továbbra is kizárólag elektromos autók vannak, például Volkswagen e-Upok, Skoda Citigók, valamint áruszállításra is alkalmas Renault Kangoo Z.E. modellek. 

Bár a legtöbben Budapesten belül, rövidebb távokra használják a szolgáltatást, a 24 órás napidíj bevezetése óta folyamatosan nő a hosszabb távú bérlések száma is. Ezzel kapcsolatban a GreenGo adataiból az is kiderül, hogy eddig a leghosszabb megtett út egy bérlés alatt 987 km volt, ez nagyjából annyi, mintha Budapestről Milánóig vezetne valaki. A legtöbb bérléssel rendelkező ügyfél pedig eddig összesen több mint 2000 alkalommal használta az autómegosztót. A csúcsidőszak hétköznaponként a délután 5 és 8 óra közötti sáv, ekkor bérlik a legtöbb GreenGot, de reggel 7 és 10 óra között szintén megugrik a felhasználók száma. 

A GreenGo közölte, hogy a felhasználók – a kizárólag elektromos flotta használatával - eddig több mint 2500 tonna szén-dioxidtól mentették meg a környezetet.