Az MNB adatai szerint mintegy 70 ezer banki ügyfél számíthat arra, hogy idén kifutó árfolyamgátjának végén emelkedik a fizetendő törlesztőrészlet. A válság miatt bajba került adósok ideiglenes megsegítésére létrehozott programban mintegy 500 milliárd forintnyi tartozás halmozódott fel, a kezelhető törlesztési tételek kidolgozásához majdnem 45 ezer ügyfélnél meg kell hosszabbítani a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően a futamidőt, hogy a törlesztési kötelezettség ne emelkedhessen 15 százaléknál többel. Az érintettek közül ötezren arra számíthatnak, hogy több mint öt évvel tolódik ki szerződésük időtartama.

A Magyar Időknek nyilatkozó bankok elmondása alapján jelentős a szórás a piacon.

A többi bank is arról számolt be, hogy készek a meglévő szerződések az ügyfél és a hitelező igényei-nek legjobban megfelelő átalakításra.

Az UniCreditnél kifejezetten a megszűnő árfolyamgát miatt nehéz helyzetbe kerülő ügyfeleiknek szóló megoldási lehetőséggel is készülnek, a konkrét ajánlatokon még dolgoznak.