Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gyárból 200-300 dolgozót bocsáthatnak el a gyárból, mivel július végével megszűnt a bauxitfeldolgozás Ajkán. A végleges létszámról folytatódnak a tárgyalások, az üzemi tanácsnak a munka törvénykönyve szerint 10 napja van álláspontja kialakítására, amit meg is tesznek - mondta Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke. Hozzátette: az elbocsátások jelentős részére ütemezetten, az év végéig sor kerül, de a folyamat 2014 májusig is elhúzódhat. A technológiában alkalmazott berendezések leürítéséhez és karbantartásához még szükség van a munkavállalók egy részére, a felszámolóbiztossal folyamatos az egyeztetés.

Emlékeztetett: az utolsó tonna bauxitot februárban hozták fel az azóta bezárt halimbai bauxitbányából. A termékeket a bauxit-feldolgozás leállásával vásárolt timföldből állítják majd elő.

Tájékoztatása szerint a Mal Zrt.-nél a vörösiszap-katasztrófa után még több mint ezren dolgoztak, ez a létszám a mostani leépítéssel megfeleződik. Az idén februárban 197 dolgozót, többségükben bányászt küldtek el a halimbai bánya bezárását követően.

A szakszervezeti vezető szerint a leépítés más beszállítóknál kétszer ennyi, azaz 400-600 dolgozót érinthet a térségben.

Az MTI a létszámleépítéssel kapcsolatban a felszámolóbiztost nem érte el.

Az ajkai timföldgyár felszámolását február 27-én rendelte el a Veszprémi Törvényszék egy hitelező kérelmére. A cég irányítását a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. állami vagyonfelügyelője vette át.