Egész járatok leállítása vagy a reggeli csúcsidőszak kivételével egész nap kétórás vonatkövetés bevezetése - a fentiek csupán két példát jelentenek abból a 75 tételt tartalmazó munkaanyagból, amely a MÁV-Start december 14-től érvényes vasúti menetrendjét módosíthatja - értesülések szerint 2015. január 1-jétől - írja az MNO.hu (Magyar Nemzet Online). Ha a terveket megvalósítják, a kapacitáscsökkenés mértéke 4 százalék lehet. Az egyik sorban az szerepel: bezárható összesen 1 383 761 vonatkilométer, azaz éves szinten ennyivel kevesebb szolgáltatást nyújt majd a vasúttársaság.

A laphoz eljuttatott dokumentum munkaanyag vagy annak része, melléklete lehet. Az alkotók személye nem ismert, de feltűnik benne Takács László neve, aki közreműködött a 2007-ben, a Kóka János minisztersége alatt végrehajtott vonalbezárások tervezésében is. A mostani javaslatban szerepelnek többek közt azok a dunántúli vonalak, amelyeket a korábbi kormányzat bezárásra ítélt, és a Fidesz-kormány újranyitott.

Vonalbezárásról most ugyan nincs szó, de járatmegszüntetésekről igen. A kapacitások csökkentésének a hátterébennemcsak a kihasználatlan járatok kivonása állhat, hanem a MÁV-Start gyorsvonati kocsijainak a hiánya.