A svájci központú vasúti kocsikat gyártó Stadler jelentősen megnöveli szolnoki kocsiszekrénygyártó kapacitását, s emellett egy teljesen új tevékenységet is Magyarországra hoz, ugyanis a cégcsoport Szolnokon építi ki az egész csoport forgóváz revízióért felelős kompetencia központját. Az ezekhez szükséges üzemcsarnokokat (amely az igényeknek megfelelően rugalmasan alakítható) csütörtökön avatta fel Orbán Viktor miniszterelnök és Peter Spuhler, a Stadler Rail Csoport tulajdonos vezérigazgatója.

Magyarországnak modern ipari országgá is kell válnia, modern ipar pedig nincs vasút nélkül. A Stadler gyáravatója ugyanakkor annak is bizonyítéka, hogy az országban van jövője a vasútnak - mondta a kormányfő. Orbán azt is hangsúlyozta, hogy a gyáravatók, üzemnyitók azt mutatják, hogy Magyarország az adósság ellen folytatott nehéz küzdelemmel eltöltött két és fél év után megindul a gazdasági növekedés felé.

A Stadler mostani két fejlesztést 3,5 milliárd forintból valósította meg, ám a svájci cég az elmúlt mintegy hét évben összesen 12,5 milliárd forintos invesztíciót hajtott végre Szolnokon, ahol a kocsitesteket gyártják és Pusztaszabolcson, ahol pedig a vonatok karbantartó bázisát működteti.

A svájci cég tehát mára szerviz és kocsiszekrénygyár mellett a forgóváz javítással is megtelepedett Magyarországon. A forgóváz javítást azoknál a járműveknél végzik majd, amelyeknek a karbantartását egyébként is a Stadler látja el, de a cég nyitni akar a harmadik piac felé is.

A Stadler szolnoki üzemében tavaly 225 kocsitest készült, a cég idei évi üzleti tervében pedig csaknem 370 alumínium kocsi gyártása szerepel. Korábban a kocsik teljes egészében külföldre kerültek, de idén már megkezdődik annak a négy motorvonat kocsitestjének a gyártása is, amelyet a Győr−Sopron−Ebenfurti Vasút (GySEV) Zrt.-nek szállít majd a Stadler. A cég azt tervezi, hogy teljesen házon belülre szervezik az alumínium kocsitestek gyártását, s csak a bussnangi és a szolnoki üzemekre fókuszálja ezt a tevékenységet.

Az említett kapacitásbővítés a létszám növekedésével jár majd. Jelenleg az alumínium kocsik hegesztésén, festésén körülbelül 340-350-en dolgoznak, s a következő években körülbelül 130-150 fővel gyarapszik az itt dolgozók száma és csúcsidőben további nyolcvan-száz fővel működik majd a forgóváz-revíziós központ. A Stadler jelenleg a két helyszínen (Szolnokon és Pusztaszabolcsba)  körülbelül 380 főt foglalkoztat Magyarországon, ami a következő időszakban mintegy 230 fővel gyarapszik, s a cég alkalmazottjainak száma 2013 végére átlépheti az ötszáz főt, amivel a Stadler az egyik legnagyobb foglalkoztató lesz a megyében.