Még 2012 áprilisától léphettek be a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők az árfolyamgátba. Akkor több mint 170 ezren éltek a lehetőséggel. Az árfolyamgátas adósok mintegy egyharmadának idén augusztus végéig, további csaknem egyharmadának pedig az év végéig jár le az árfolyamgát-konstrukció ötéves időtartama - írta a portál.

Az MNB májusi közlése szerint mára mintegy 120 ezer élő árfolyamgátas ügyfél maradt, összes tartozásuk 828 milliárd forint. Közülük mostanában 69 ezer adós számíthat közülük a törlesztőrészlet emelkedésére, tartozásuk 496 milliárd forint. Ezen belül 44 ezer ügyfélnél a futamidő meghosszabbítására is szükség lesz, az ő tartozásuk 303 milliárd forintra rúg. Az utóbbiak közül 5 ezer ügyfélnél várhatóan öt évnél is nagyobb mértékben kell meghosszabbítani a futamidőt, itt az érintett tartozás értéke mintegy 55 milliárd forint.