Egyre sűrűbben ülésezik a BKV igazgatósága, mivel szinte nincs olyan beszállítói szerződés, amit ne akarnának módosítani az üzleti partnerek, már az is nagy siker, ha tíz százalék alatt tartják az áremelés mértékét - derül ki a Népszava cikkéből. A beszállítók többsége azonban ennél jóval többet, akár 30-50 százalékos felárat is kér a nyersanyagok drágulás és az Ukrajnában zajló háború miatt.

Az áremelési kérelmek számával együtt a felmondások száma is folyamatosan növekszik, idén április végéig 36 szerződést mondtak fel az üzleti partnerek. Ez éves szinten több tízmilliárd forintos többletkiadást jelent - derült ki a BKV tájékoztatásából, amit a napilap érdeklődésére adott. A beszállítói, gyártói visszajelzések alapján fennakadások, problémák lehetnek a gyártóknál az alapanyag ellátással, az ellátási láncokkal, a fuvarozással, ezek hatásai várhatóan megjelennek az anyag- és alkatrészellátásban a BKV-nál is. Magyarán további források híján nem lesz miből kifizetni a szállítók által követelt magasabb árakat. S ha nem lesz alkatrész, illetve nem tudnak fizetni az áramért és az üzemanyagért, akkor leállnak a járművek.

A háború a hármas metró felújítását is akadályozhatja. Az M3-as metró infrastruktúráját felújító Swietelsky Vasúttechnika Kft. az elmúlt hetekben már jelezte a BKV-nak, hogy az orosz–ukrán háború hatással lehet a munkavégzésre többek között a korábban Ukrajnából beszállított acélanyagok beszerzésének ellehetetlenülése, valamint a szállítási költségek növekedése miatt. A számlát azonban még nem nyújtották be.

Még nehezebb a helyzet a hármas metróvonalon közlekedő orosz szerelvények esetében. A napilap úgy tudja, hogy továbbra sem érkezik se alkatrész, se szakember Oroszországból.