Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az összes HÉV vonalat érintő előterjesztés már a kormány előtt van, és napokon belül megszülethet róla a kormányhatározat.

Több száz milliárd forintos beruházásról van szó, ami akár 6-8 évig is tarthat. A tervek szerint elsőként a H5-ös HÉV újulna meg, amit kiugró forgalma önmagában is indokol, de idegenforgalmi szempontból sem mellékes, mert végállomása Szentendrén van. Várhatóan a teljes vonalat felújítják, de Békásmegyer és Szentendre között a legsürgetőbb a munka. Lecserélik az összes kocsit is, az első új járművek akár már két év múlva forgalomba állhatnak. Az új vonatoknak és a hálózat felújításának köszönhetően a menetidő 5-6 perccel csökkenhet - értesült lapunk.

A járműcsere minden HÉV-vonalon napirendre kerül. Ez egyben annak a beismerését is jelenti, hogy a főváros kényszermegoldása, miszerint a régi kocsikat nem lecserélni, hanem felújítani kell, nem vált be. A járműcserén és a vonalfelújításon túl több kisebb infrastrukturális fejlesztésre is sort kerítenek, korszerűsítik az állomásokat, p+r parkolókat építenek, és új jegyautomatákat állítanak be.

A főváros két éve adta át az államnak, pontosabban a MÁV-nak a budapesti HÉV-hálózatot. Egy párhuzamosság azonban a mai napig megmaradt. A MÁV Zrt. csak üzemelteti a HÉV-et, a jegyárusítás továbbra is a BKK Zrt. feladata. A MÁV most arra készül, hogy 2019-ben az összes vonalon bevezetik az Elvira jegyvásárlási rendszert, így az átszálló utasok egyből megvehetik a teljes távra a jegyet, és nem kell külön-külön megvásárolniuk azt.

A teljes HÉV-hálózaton 150 fénysorompós átjáró található, ami nagyon lassítja a közúti közlekedést. A biztosítási rendszer felújításra szorul, ahogy maga a szabályzat is. A vasúti átjáróknál az állásidőt a magyar közúti szabályzat határozza meg, a HÉV-nél ez gyakran másfél-két percet is igénybe vesz. Ez jócskán elavult szabályzat, valamikor még a lovaskocsikra szabták.

Tervbe vették több forgalmas egyszintű kereszteződés megszüntetését is, legsürgetőbb vitán felül a békásmegyeri felüljáró megépítése lenne. A legjobb hosszú távú megoldás az lenne, ha a HÉV vonalát levinnék a föld alá Békásmegyer és a Margit-híd között. Úgy tudjuk, az óbudai önkormányzat erősen támogatja ezt az elképzelést, még látványtervet is készíttetnek, ahol a megszüntetett HÉV sínek helyén sétaút és kerékpárút fut. A kérdés csak az, lesz-e belátható időn belül elég pénz ennek a szép tervnek a megvalósítására.

Varga Zsolt