Eddig 59 vállalkozás jutott támogatáshoz a Magyar multi program keretében, összesen 14,4 milliárd forint értékben. A programot a gazdaság járvány utáni újra nyitása keretében tovább folytatják, kibővített 100 milliárd forintos keretösszeggel - mondta az MTI szerint György László, az Innovációs és Technológiai minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A nyertes cégek nevét most sem közölte az ITM - itt lehet keresni a támogatott projekteket.

Azok az országok sikeresek, amelyek patrióta gazdaságpolitikát folytattak az elmúlt 120 évben, megvannak a maguk multinacionális vállalatai, amelyek otthonuknak tekintik a hazájukat - véli György László, aki átadta a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban meghirdetett pályázat nyerteseinek szóló okleveleket.

"Éppen ezért olyan vállalkozások kaptak támogatást a program keretében, amelyek magukban hordozzák a regionális, vagy a maguk szakterületén a globális multivá válás lehetőségét. Azok a multik, amelyek otthonuknak tekintik a hazájukat, érdekeltek az ország felvirágoztatásában és abban, hogy munkát adjanak másoknak. Ezek a társaságok úgy hoznak döntéseket, hogy az otthonukat jelentő közegből indulnak ki, és nem csak a pénzügyi szempontok számítanak számukra. A második világháborúig Magyarországon is voltak ilyen multinacionális társaságok, ám a történelem elsodorta őket." - idézet az MTI az államtitkárt..

A magyar multikra annál is inkább szükség van, mert a tapasztalatok szerint ezek a vállalkozások négyszer olyan mértékben gyarapodnak, mint az ország nemzeti összterméke, vagyis húzzák magukkal a gazdaságot - véli György László.