Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyarországon eddig példa nélküli szakmai összefogás célja a járműipari képzés és a K+F+I tevékenység összehangolt, gazdasági érdekekhez igazodó fejlesztése. A megállapodás aláírói célul tűzik ki, hogy a járműipar igényeinek megfelelő szakok tananyagát és az oktatási módszereket közösen fejlesztik, egyeztetik az akkreditációs tevékenységüket. Emellett kialakítják a gyakorlatorientált (duális) képzés egységes szerkezetét és tartalmát. Az együttműködéstől azt várják, hogy elősegíti a hazai ipar megerősödését az európai járműipari K+F+I területén.

A megállapodás a tervek szerint kitér arra is, hogy a partnerek szoros kapcsolatot építsenek ki állami intézményekkel, szakmai szervezetekkel, elősegítve a járműipar fejlődését. A felek célja az is, hogy közösen, nagyobb eséllyel tudjanak indulni az európai uniós pályázatokon. A közlemény emlékeztet arra, hogy lezárás előtt áll a győri és a veszprémi egyetem - a magyar állam és az Európai Unió által összesen hárommilliárd forinttal támogatott - járműipari kutatási projektje, amelynek indulásakor a két intézmény stratégiai célként fogalmazta meg egy együttműködési hálózat létrehozását a járműiparban érintett felsőoktatási és K+F+I tevékenységet végző szervezetekre építve.

Az együttműködők

A megállapodást a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Kecskeméti Főiskola, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete hívta életre. Csatlakozott hozzá többek között az Audi Hungaria Motor Kft., a Continental Hungaria Kft., a General Motors Powertrain-Magyarország Autóipari Kft., a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft., a Magna Steyr Engineering Center Hungária Kft., a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a Rába Járműipari Holding Zrt. és a Valeo Auto-Electric Magyarország Kft. A partnerek sorába lépett Győr-Moson-Sopron, valamint Bács-Kiskun megye kereskedelmi és iparkamarája is.