Újabb álomhatárt lépett át az Electrolux-Lehel Kft. A vállalat 2007-ben ugyanis 201,1 milliárd forintos árbevételt produkált, ami 11 százalékos növekedés a 2006-os értékhez képest - közölte Takács János, az Electrolux kelet-közép-európai holdingvezetője. Takács az idei évre a tavalyi körüli bevétel szinten tartását várja. A cégvezető a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan nyereségadatok most sem közölt, de azt elmondta, hogy az évi 6 millió készüléket gyártó vállalat 2007-ben 5,5 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre, és az idei évben is hasonló mértékű invesztíciót terveznek, amit újabb termékek fejlesztésére fordítanak. Az Electrolux földrajzi terjeszkedést azonban már nem tervez. A cég Jászberényben és Nyíregyházán működtet hűtőszekrény, hűtőláda és porszívó üzemeket. Takács elmondta még, hogy nincs napirenden, hogy Magyarországot is elérné az a nyugat-európai tendencia, amely szerint onnan a keletebbre lévő és ezáltal a munkaerő és a termelés szempontjából olcsóbb országokba vinné el a gyártást. Mindezt annak apropóján közülte, hogy a cég 2007-ben 17 gyárat zárt be, háromnak a kapacitását pedig csökkentette. Eközben az alacsonyabb költségű országokban 9 üzemet épített az Electrolux. Belényesi Zsolt az Electrolux-Lehel értékesítési igazgatója pedig arról számolt be, hogy a háztartási-készülék piac a GFK felmérése szerint tavaly 2,7 százalékkal bővült, az átlagár viszont 0,2 százalékkal csökkent.