Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2004 és 2020 között közel 3400 fővel, 6762-re csökkent a gyermekotthonokban élők, amíg 11 ezerről majdnem 16 ezerre nőtt a nevelőszülőknél lévő gyermekek és fiatal felnőttek szám a KSH statisztikái szerint. A mutatók igen pozitív változást jeleznek, a helyzet azonban közel sem megnyugtató: túlterhelés jeleit mutatja a hálózat - elsősorban az ország északi és keleti vidékein - a Napi.hu által megkérdezett szakemberek szerint.

A 13 éves, vagy az attól idősebb korosztályból érkező gyerekek közül sokan csak néhány napot töltenek az intézményben, utána gyakorlatilag megszöknek.

(…) Kevés a helyünk, ezért életkor szerint kevésbé tudjuk elkülöníteni a gyermekeket. A deviáns viselkedésű gyerekeket sem tudjuk teljesen elválasztani a többiektől. Ezért gyakrabban előfordul a bántalmazás köztük, ami még több szökést eredményez” – mondta egy észak-magyarországi gyermekotthonban vezető pozícióban dolgozó, nevét elhallgatni kívánó szakember a hírportálunknak.

Hivatalos statisztikák is árulkodnak a túlterheltségről: a KSH adatai szerint például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2020-ban 2626 gyermek jelent meg a gyermekvédelmi szakellátásban, ebből 570 gyermek volt valamelyik gyermekotthon, vagy befogadó otthon lakója. Honlapjuk szerint, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ által működtetett otthonok befogadóképessége ennél lényegesen kisebb, összesen 503 fő.

Elhelyezési gondok

„A befogadóintézmények telítettsége miatt már sok olyan elhelyezési javaslat is meghiúsul, amely néhány évvel ezelőtt még teljesen egyértelműnek minősült” – erről már egy észak-magyarországi gyámhivatali kormánytisztviselő tájékoztatta a Napi.hu-t.

Az ilyen helyzeteknek minden esetben a gyermek issza meg a levét, hiszen így marad az addigi, súlyosan veszélyeztető körülmények között. A folyamatosan emelkedő esetszámokhoz hozzá kellene igazítani a férőhelyek számát a befogadóotthonokban, mert a jelenlegi helyzet, előbb-utóbb tragédiákhoz fog vezetni

– figyelmeztetett a gyámhivatali alkalmazott.

A szakember beszélt arról is, hogy egy gyermek családból való kiemelésére tett javaslat, csak rendkívül súlyos estben történhet. Gyermekvédelemben dolgozó szakemberek vizsgálják a gyermek és családja élethelyzetét, olyan megoldásokat keresve, amelyek mellett biztosítható a fiatalkorú otthonmaradása. Azonban előfordul, hogy annyira magas a veszélyeztetés mértéke (például szenvedélybeteg a szülő, elégtelenek a lakhatási körülmények, éhezik a család stb.), hogy a fiatalkorú biztonsága odahaza már nem garantált. Ekkor következik a kiemelés.

„A nevelőszülői hálózat meglehetősen telítve van gyermekekkel. A tizenkét év alattiak nagyobb eséllyel kerülnek nevelőszülőkhöz - úgy tűnik az ő korosztályuk esetében nagyobb a befogadási hajlandóság. Az idősebbeknek nincsenek ilyen kedvező kilátásaik. A nagyobbak ezért jellemzően valamelyik befogadó- vagy lakásotthonban kötnek ki, viszont gyakran az ottani állapotok sem megfelelők” – mondta a szakember a Napi.hu-nak.