Ha a finanszírozó pénzintézetnek és a beszállítóknak sikerül megállapodniuk a céggel a csődegyezségi tárgyaláson, új időszámítás kezdődik a Tungsram történetében. Jörg Bauer, a vállalatcsoport elnöke a munkavállalóknak küldött tájékoztatása szerint bízik a megállapodásban, amelynek érdekében a cégvezetés mindent megtett, betartva a törvényi előírásokat - írta a napilap.

Csődegyezségi tárgyalásra hívta össze hitelezőit augusztus 8-ára a Tungsram Operations Kft. A május 20-a óta csődvédelem alatt álló, nagy múltú magyar cég jövőjéről döntenek az érintettek.

A Tungsram a kijelölt vagyonfelügyelő közreműködésével a csődegyezségre készül. Mostanában hétvégén postázzák a meghívókat annak a 850 hitelezőnek, akikkel meg kell egyezni a cég további működése érdekében.

Arra számítunk, hogy a nem biztosított hitelezők körében jók az esélyeink a megegyezésre – írta Jörg Bauer, a Tungsram-csoport elnöke a vállalat munkatársainak kiküldött levelében.

Ebben az esetben pedig már csak a másik csoporton, a biztosított hitelezőkön múlik a Tungsram jövője. E csoportot gyakorlatilag az Eximbank Zrt. jelenti - írta a Magyar Nemzet.

Az augusztus 8-i csődegyezségi tárgyalás utáni, új Tungsram-korszakra készülve a menedzsment is átalakul. Ügyvezetőként egy tapasztalt szakember, Zelles Sándor csatlakozott Jörg Bauer elnökhöz – olvasható a belső tájékoztatásban.

A korábbi bejelentés szerint a csőd is azért következett be májusban, mert a Tungsram Operations Kft. hitelező partnere, az Eximbank Zrt. inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira. Az Átlátszó információi szerint a hitelbiztosítéki nyilvántartás alapján az Eximbank Zrt.-nek a 2008-as 84 millió eurós jelzálogbejegyzése 2021-re 118,9 millió euróra, vagyis több mint 45 milliárd forintra hízott.