Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Új beruházás került fel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt. listájára: az M4-es Üllőtől Albertirsáig tartó szakaszát építik meg.

A közel 30 kilométeres szakasz kétszer kétsávos lesz több csomóponttal és pihenővel. Az útépítés várhatóan 2019 őszén fejeződik be és több mint 52 milliárd forintba kerül, azaz kilométerenként 1,7 milliárdból épül meg ez a szakasz. Az új szakasz Albertirsa és Üllő mellett Gombát, Gyömrőt, Monort, Monorierdőt, Péterit, és Pilist is érinti, a kivitelező pedig a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft.

Egy másik projekt keretében felújítják és bővítik az M4-es Albertirsától Ceglédig tartó szakaszát, ez az fejlesztés várhatóan idén szeptemberben befejeződik és 20,5 milliárd forintba kerül. Ez a munkát a Colas Út Zrt., Colas Hungária Zrt. és a Colas Közlekedésépítő Kft. alkotta trió végzi.

Még egy rakás sztrádaépítés - körbeérhet az M0-ás

Még januárban soroltuk fel a NIF-nél folyamatban lévő sztrádaberuházásokat. Többek között az Eger melletti M25-ös, a Pécstől a barcsi országhatárig tartó M60-as, a Vasvár és Zalaegerszeg közötti M9-es, Kecskemét és Nagykőrös közötti M8-as szakaszát készítik elő, de az budapesti körgyűrű, az M0-ás sem marad ki a szórásból, amely a tervek szerint végre körbeér.

Az M0-ás a budai oldalon bővül új szakasszal. Az új 2x2 sávos út a fővárosból Szentendre és Visegrád felé tartó 10-es utat köti össze a tőle északabbra lévő, Solymáron, Pilisvörösváron keresztül haladó 11-es utat köti majd össze - ez lesz a Megyeri híd meghosszabbítása. Összesen több mint 8 kilométeres útszakaszt kell építeni, amely egy 2 és egy 3 kilométeres alagutat és két völgyhidat is magában foglal majd.

Előkészítés alatt van az M0-ás másik szakasza is, amellyel körbeérne a gyűrű. Ez a szintén kétszer kétsávos szakasz folytatja majd Budakeszin az M0-ás és az M1-es biatorbágyi kereszteződéséig. Az M0-ás utolsó szelete 18 kilométeres lesz, amelyben egy hosszú - nyomváltozattól függően 5,5-10 kilométer alagút lesz. Az M0-ás maradék szakaszainak megépítésének költségei egyelőre nem ismertek, ahogy azt sem lehet tudni, hogy mikor kezdenék és fejeznék be a fejlesztéseket.