A vállalat a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas, valamint kifejlesztett egy olyan gépet is, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és fenntartási költsége, mint más gépeknek.

Első ütemben egy 2000 négyzetméter alapterületű összeszerelő-üzemet, illetve irodaépületet alakítanak ki - mondta Boros László ügyvezető igazgató.

A következő ütemben egy 6000 négyzetméteres kompozit üzem is épül. A létesítmény legkevesebb 105 embernek ad majd munkát, évente pedig minimum 200 repülőgépet gyárt.

A korábbi bejelentés szerint a fejlesztéssel egy rendkívüli magyar újítás sorozatgyártásának lehetőségét teremtik meg.

Az első ütem kivitelezése szeptemberben indul, és a tervek szerint 2018. április végére elkészül. A repülőgéptörzsek gyártására és felületkezelésére szolgáló kompozitüzem a jövő év végére épülhet fel - mondta Boros.

A tervek szerint a Siemens innovációjának eredményeképpen hamarosan megjelenhet a piacon a repülőgép elektromos változata is. Termékeik elsődleges piaca az Egyesült Államok és Kína.