Szeptember 2-án saját márkás mobilszolgáltatással jelenik meg a piacon a Mol, teljes egészében a Magyar Telekom hálózatára támaszkodva. A két vállalatcsoport között korábban létrejött stratégiai együttműködés keretében kialakított szolgáltatást többek között a Multipont Törzsvásárlóknak járó feltöltési kedvezmények illetve az országos kúthálózatnak köszönhető könnyű elérhetőség miatt lehet vonzó.

A magyar olajtársaság a régió olajipari vállalatai közül elsőként jelent meg önálló, saját márkával a távközlési piacon. A Mol mobile szolgáltatás legfontosabb előnye, hogy a Mol-kutak országos elérhetőségének köszönhetően az ügyfél akár éjszaka is pillanatok alatt megvásárolhatja az igényeinek megfelelő készüléket, vagy feltöltheti egyenlegét.

A lépés illeszkedik a Mol magyarországi stratégiájába, amely bővíteni kívánja a töltőállomásokon kínált szolgáltatások körét. Ennek keretében indult például a Magyar Postával közösen a Postapont szolgáltatás, a kerékpárosokat megcélzó bringaprogram vagy használt sütőolaj begyűjtését célzó akció is.

A szolgáltatás indulásakor hagyományos és érintőképernyős Samsung készülékek lesznek elérhetőek. Utóbbinál az egyik modell Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefon. A töltőállomásokon 1500, 3000, 6000 és 9000 forintért lehet feltölteni a telefon egyenlegét, míg, webes feltöltésnél  - 1500 forint felett - az ügyfelek maguk választhatják meg a feltölteni kívánt összeget 100 forintonkénti lépésekben. Emellett a Mol mobile ügyfelek számára kényelmi szolgáltatások (mobilvásárlás-szolgáltatás, nemzetközi barangolás, online önkiszolgáló ügyfélszolgálat), valamint összecsomagolt adat- és SMS csomagok is elérhetőek lesznek.

A szolgáltatás perc- és SMS-díja a Multipont tagsággal nem rendelkező valamint a Multipont feltöltési kedvezményét nem kihasználó ügyfelek számára egységesen 40 forintba kerül, míg a törzsvásárlóknak akár 28 forintra is kijöhet a lebeszélhető percekre kiszámított legkedvezőbb díj.