Az Affidea Magyarország Kft. első számú vezetőjeként Horváth Ágnes felel a jövőbeni fejlesztési tervek kidolgozásáért és megvalósításáért. Irányítása alatt az Affidea magyar leányvállalata folytatja növekedési stratégiáját, beleértve a betegellátás digitális fejlesztését, amelynek köszönhetően még inkább ügyfélközpontúvá válik az Affidea működése - közölte a vállalat.

Horváth Ágnes több, mint 20 éves, nemzetközi nagyvállalati környezetben szerzett felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Korábban 10 éven át a magyarországi McDonald’s Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Ezt megelőzően különböző felsővezetői feladatokat látott el, többek között az országos hálózat üzemeltetésért felelős igazgatói pozícióját töltötte be. Szakmai feladatai mellett 13 éven át a hosszan tartó kórházi kezelés alatt álló gyermekeket és családjaikat támogató Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány kuratóriumának tagjaként, majd elnökeként tevékenykedett.

Kiemelkedő szakmai és vezetői teljesítményét a vállalat globális menedzsmentje 2008-ban a multinacionális szervezet legrangosabb díjával, a McDonald's Presidents' Awarddal, 2016-ben az Ethics Champion Awarddal ismerte el. Vezetői teljesítményéért a hazai szervezet 2020-ban Életműdíjjal tüntette ki.