Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint Schamschula György több mint 20 éves hazai és nemzetközi vállalati pénzügyi-, hitelintézeti és vállalatmenedzsment tapasztalatokkal rendelkezik.

Pályafutását brókerként kezdte, majd 2005-től 2012-ig az Egyesült Államokban, Kaliforniában dolgozott pénzügyi menedzsment területen, 2005 és 2007 között a Landmark Group pénzügyi vezetője volt, majd 2008-tól 2012-ig a Deloitte nemzetközi tanácsadó cégnél látott el pénzügyi projektmenedzsment feladatokat.

Az EXIM Bankban 2012-től 2017-ig irányította a tőkefinanszírozási program kialakítását, valamint különböző nemzetközi alapok szakmai felügyeletét látta el.

A Magyar Posta Zrt. élére történő kinevezéségig a Takarék Lízing vezérigazgatója volt 2017 szeptemberétől - olvasható a közleményben. (Postai csalás terjed - már a papírlevelekben sem lehet bízni.)

A távozó Illés Zoltán 2016 augusztusától vezette két éven át a Magyar Postát, irányítása alatt stabilizálódott a cég működése, megindult a levélküldemények kézbesítésének modernizációja és új alapokra helyezték a vállalat csomaglogisztikai tevékenységét.

A közlemény szerint Illés Zoltán kiemelten fontosnak tartotta a digitális termékkör fejlesztését, különös tekintettel a levelek digitális kézbesítését lehetővé tévő ePostaboxra.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel