A 2020-ban mért nettó 1046 milliárd forintos forgalom 34 százalékos növekedés a 2019-es nettó 781 milliárd forinthoz képest. A korábbi évek növekedési ütemét figyelembe véve ez nagyjából két évnyi bővülésnek felel meg egyetlen év alatt határt – derült ki a Reacty Digitalnak az Olcsóbbat.hu szakmai támogatásával, e-kereskedők körében végzett felméréséből. A legnagyobb forgalmú termékkategória a számítástechnika volt, ezt követte a ruházat és sportruházat, valamint a szórakoztató elektronika.

Mindemellett a vásárlások átlagos kosárértéke nagyjából ötezer forinttal (19 860 forintról 14 910 forintra) csökkent a 2019-ben mért adathoz képest. Ez feltételezhetően az online vásárlások számának emelkedésére vezethető vissza. A kényszerű otthonlét miatt ugyanis az emberek olyan kisebb értékű dolgokat is online rendeltek, amiket egyébként offline üzletben vásároltak volna meg, de 2020-ban a boltzár miatt nem tudták ezt megtenni.

QP | Quality Placement

A koronavírus járvány miatti lezárások következtében a webáruházak 2020 és 2021 márciusában is olyan kiemelkedő forgalommal számolhattak, amilyenre korábban csak a karácsonyi időszakban volt példa. Mindennek is köszönhető, hogy 2020-ban minden tizedik forintjukat online költötték el a magyarok, az e-kiskereskedelem részesedése elérte a teljes kiskereskedelem forgalmának közel 10 százalékát.

A kínált szállítási módok tekintetében a futárszolgálattal való házhozszállítás verhetetlen, a fizetést illetően azonban érdekes év volt a 2020-as. A webáruházak szerint tavaly a vásárlások értékének 54 százalékát fizették az online rendelők készpénzmentesen (például a futárnál bankkártyával vagy online kártyás fizetéssel), így 2020-ban először a készpénz elveszítette dominanciáját az e-kiskereskedelemben. Amire a szakemberek évek óta vártak, abban a járvány tudott áttörést elérni.

Attól függően, hogy a járvány meddig marad, hogyan fog a gazdaság újraindulni és mennyire maradnak tartósak a fogyasztói szokásokban beállt digitalizációs változások, többféle forgatókönyvvel lehet számolni az e-kiskereskedelem jövőbeli forgalma kapcsán. Az optimista szcenárió szerint (vagyis, ha a járvány 2021-ben véget ér, a (világ)gazdaság gyorsan talpra áll, az internetes vásárlásra áttérő fogyasztók pedig a jövőben is inkább megmaradnak az online térben) 2025-re akár 161 százalékos növekedés is bekövetkezhet, ezzel az e-kiskereskedelmi forgalom meghaladhatja a nettó 2 700 milliárd forintot (folyóáron).

Forrás: Reacty
Forrás: Reacty
Kép: Napi.hu

Növekedésre a pesszimista számítás szerint is (vagyis, ha a járvány még hosszasan elhúzódik, a gazdaság lassan lábal ki a válságból, a fogyasztók pedig inkább visszatérnek az offline vásárlásra kell számítani az online forgalomban idehaza még) is számítani kell. Ez esetben viszont „csak” 91 százalékos bővülés várható, ami nagyjából nettó 2000 milliárd forintos forgalmat jelenthet 2025-re. A két véglet közötti realista forgatókönyv 137 százalékos bővüléssel nettó 2500 milliárdos forgalmat prognosztizál 2025-re.