A közeli Nován már évek óta jelenlévő vállalkozás kedvezményes áron, 35 millió forintért vásárolta meg az építkezéshez szükséges területet. A cég vállalása szerint minimum 510 millió forint beruházással hozza létre a gyártóüzemet, ahol két éven belül legalább száz embert foglalkoztat majd, és a két év alatt összesen 560 millió forintos árbevételt is garantál.

A polgármester szólt arról is, hogy közgyűlés elfogadta a város első féléves költségvetéséről szóló beszámolót, ami szerint jelentős összeget, mintegy 800 millió forint tartalékot sikerült képeznie a városnak. A precíz gazdálkodás ellenére ezt az összeget azonban csak a hiány pótlására tudja felhasználni Zalaegerszeg, mert a legnagyobb adózónak számító Flextronics gazdasági nehézségei miatt több száz millió forinttal csökkent a nagyvállalattól származó iparűzésiadó-bevétel.

A pénzügyi tartalék "elolvadása" is indokolja azt a törekvést, hogy a város gazdaságát több lábra állítsák, s erősítsék a gazdasági szereplőket. Zalaegerszeg cégei ugyanis jól teljesítettek, a Flextronicsot nem számítva az első fél évben időarányosan a tavalyi évnél 31 millió forinttal több adóbevétel folyt be tőlük.