A Miniszterelnökség magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztossága és az Eximbank közös közleménye szerint a megállapodást a magyar Eximbank részéről Darabos Tamás vezérigazgató-helyettes, a kínai Eximbank részéről Jüan Hszing-jung elnökhelyettes írta alá.

A magyar fél 30 millió dollárral járul hozzá az alap működéséhez, és a megállapodás keretében csaknem 100 millió dollár értékű tőkebefektetést csatornázhat Magyarországra. Az alap jelentős befektetéseket tervez olyan kiemelt stratégiai ágazatokban, mint a távközlés, az energetika, az infrastruktúrafejlesztés és a feldolgozóipar.

Jelenleg Lengyelország és Románia kijelölt intézményeivel, valamint egyes nemzetközi pénzügyi intézményekkel tárgyal az alap egy közeljövőbeli csatlakozásról. A magyar Eximbank csatlakozásával lehetővé válik, hogy olyan beruházások jöjjenek létre Magyarországon, amelyek hozzájárulnak a gazdasági növekedés erősítéséhez, a foglalkoztatottság és a versenyképesség növeléséhez.

További együttműködést erősítő lépés a két intézmény között, hogy az idén februárban megkötött, és mára már kihelyezett 100 millió euró összegű bankközi hitelkeret 200 millió euróra emeléséről is megállapodás született. A hitelkeret-bővítés lehetőséget teremt a Kínába exporttevékenységet folytató hazai kis- és középvállalkozások, illetve a Magyarországon működő, kínai tulajdonú társaságok exportjának kedvező feltételek melletti finanszírozására.

A közlemény szerint Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatokért felelős kormánybiztos az aláírás alkalmával úgy nyilatkozott, hogy már látszanak a sikerpontok a magyar-kínai kereskedelmi együttműködésben, hiszen az idei év első 8 hónapjában 16 százalékkal sikerült növelni a Kínába irányuló magyar exportot, amelynek főbb területei közé tartozik a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, a borkereskedelem és a vízgazdálkodás.