Jendrolovics Péter Pál felszámolóbiztos az MTI-nek pénteken elmondta: a társaság ingatlanaival rendelkező Kapuvári Hús Zrt. vagyonának irányárából - a hitelező pénzintézetekkel egyeztetve - mintegy 30 százaléknyit engedtek. A modern technológiát tulajdonló, a zrt. tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. irányárát ugyanakkor változatlanul hagyták a negyedik pályázaton.

"Az utóbbi hónapok gazdasági folyamatai alapján látunk esélyt arra, hogy ezen az áron megvegyék a tulajdont; a pályázat során ismét előnyt élveznek azok, akik a teljes vagyonra tesznek ajánlatot" - mondta. Emlékeztetett arra, hogy két sikertelen kör után harmadszor külön-külön hirdették meg a két társaság eszközeit, de úgy sem találtak rájuk vevőt.

Jendrolovics Péter Pál tájékoztatása szerint a két társaság vagyonára 2014. február 19-én délig lehet ajánlatot tenni.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolását a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Cégközlönyben közzétett végzése szerint egy tavaly szeptember 17-én benyújtott kérelem alapján rendelte el a bíróság. A Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Kft. vagyonát először az idén áprilisban, majd júniusban hirdették meg, együttesen mintegy kétmilliárd forintért, de egyik esetben sem érkezett érvényes pályázat. A zrt. vagyonának irányára ezeken a pályázatokon mintegy 1,5 milliárd, a kft.-é körülbelül 450 millió forint volt.

A határidőig mintegy 120 hitelezői bejelentés érkezett, összesen körülbelül 7,6 milliárd forint értékben. A dolgozói igényeken felül mintegy 3,5 milliárdos beszállítói és négymilliárdos egyéb követelést tartottak akkor nyilván. A hitelezői tájékoztatón elhangzottak szerint a dolgozók járandóságának teljes kifizetésére akkor van matematikai esély, ha sikerül eladni a gyár vagyonelemeit.