A ferihegyi repülőtér történetében először 10 millió fölé nőtt az utasszám és év végéig 10,3 millióra emelkedhet. Ez a tavalyi 9,2 millió után 13 százalékos bővülést jelent. A becslések szerint 2018-ra meglehet a 12 millió utas is - írja az AIRportal.hu.

Ehhez viszont már bővíteni kell a repülőtér kapacitásait, ezért ötéves időtávban új terminál építése is szükségessé válhat. A tervek szerint a mostani 2A utasforgalmi épület mellett lenne a C terminál, ezt megelőzően megépülhet, a 2B terminálon a több mint 200 méter hosszú móló  - mondta a vezérigazgató.