Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új vezető 60 éves, nemzetközi közgazdász szakon végzett és 1978 óta dolgozik a Suzuki Csoportnál. Először közép-, dél-, majd észak-amerikai piacokon szerzett tapasztalatot, 1992-ben pedig a Suzuki New Zealand vezérigazgatója volt. Később az American Suzuki értékesítési és marketingigazgatója lett.

Yoshinobu Abe vezette a Suzuki Canadát, 2004-ben a Suzuki India projekt vezetője lett. 2010-ben a Suzuki Great Britain vezérigazgatójává nevezték ki. A szakember a Suzuki Europe elnöke; ezzel a funkciójával párhuzamosan látja el a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatói feladatait.

A 25 éve működő Magyar Suzuki Zrt. 2016-ban 200 ezer fölé emelné a gépkocsigyártási darabszámot esztergomi gyárában. A társaság 2015-ben 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 százalékkal haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt.

A cég saját gyártású gépkocsi értékesítése egy év alatt 20 százalékkal, 181 115 darabra nőtt, amit főleg az új Vitara piaci sikerének tulajdonítanak, ezt a modellt már 107 országba exportálják.

Magyarországon 2015-ben 7500 Suzukit értékesítettek, ez 9,72 százalékos piaci részt biztosított a márkának 58 százalékos éves növekedés mellett. Az idei első öt hónap eladásai a növekedés folytatódását vetítik előre, már 4192 Suzuki kelt el. Az év végéig 9000 jármű eladása és 10 százalékos piaci részesedés elérése a vállalat célja.

A vállalat az elmúlt 25 év alatt, 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe és a 3000 saját dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői körrel együtt tízezer ember számára nyújt megélhetést.