2016. augusztus 12-én közös megegyezéssel távozik posztjáról Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója. A társaság Igazgatósága döntött az új elnök-vezérigazgató személyéről. 2016. augusztus 12-től a tisztséget Illés Zoltán tölti be - írja a portál.

A pénteken kiadott közlemény szerint 2016. augusztus 12-én lemondott tisztségéről a Magyar Posta Zrt. Igazgatósága.

A távozó igazgatósági tagok: Békési Ákos, Bulyáki Iván, Kovács Zoltán, Lontai Dániel, Szauer Tamás és az Igazgatóság elnöke, Szarka Zsolt.

A társaság közgyűlése ugyanezen a napon igazgatósági tagoknak választotta: Illés Zoltánt, Kálmán Lászlót, Károlyi Lászlót, Majláth Zsolt Lászlót, Osztrogonácz Gábort és Szivek Norbertet.

Az Igazgatóság elnökének Illés Zoltánt választották meg.

2016. augusztus 12-én lemondott tisztségéről a Magyar Posta Zrt. Felügyelőbizottságának (FB) több tagja: Lantos Csaba, (a Magyar Posta Felügyelőbizottságának elnöke), Szabó Levente, FB tag és Szarvas Ferenc FB tag.

A közgyűlés megválasztotta a Magyar Posta Felügyelőbizottságának új tagjait is: Boros Esztert, Csoltkó Endrénét, valamint az FB elnökét, Kovács Mónikát.

Röviden az új vezetőkről

Illés Zoltán közgazdász, a bankszektorban több mint 20 éves tapasztalata van. Pályafutását az ABN Amro Bankban kezdte 1995-ben informatikai osztályvezető-helyettesként, majd 1998-tól a marketing és termékfejlesztési üzletág vezetője lett. 2000 és 2002 között ő irányította az ABN Amro Bank és K&H Bank egyesülését, majd a fúziót követően 2005-ig a lakossági értékesítési üzletág igazgatója volt. 2006-tól az OTP lakossági igazgatóságának vezetője lett, ahol 9 országra kiterjedően irányította és felügyelte a bank lakossági termékeit és szolgáltatásait. 2007-2014 között az OTP Bank oroszországi leányvállalatának igazgatósági tagja, 2012-2013-ban vezérigazgatója. 2015-ben a világ egyik vezető üzleti iskolájában, az Insead-en szerzett global executive MBA képesítést.

Kálmán László közgazdász, banki szakember. Életrajza szerint Illéshez hasonlóan részt vett termékfejlesztési vezetőként a K&H Bank és az ABN Amro Bank fúziójában. Ez egyesült pénzintézetben pedig már a KKV hálózatot irányította. Ezt követően az OTP Bankban 4 éven át a fogyasztási hitel, majd újabb 4 évig a mikrovállalati és társasházi üzletág igazgatói pozícióját töltötte be. 2011 és 2016 között igazgatóként az Erste Bank KKV üzletágát irányította.

Károlyi László PhD, okleveles matematikus és villamos mérnök. 1980-2001 között a Belügyminisztériumban dolgozott különböző beosztásokban. 2001-2002 között a Magyar Posta Zrt. távközlési igazgatója volt, majd ezt követően az üzleti szférában a civil biztonság területén látott el feladatokat. 2010 óta a Magyar Posta Zrt. biztonsági főigazgatója, amely beosztásban irányítja a Társaság humán-, vagyon- és pénzforgalmi rendszereinek védelmét, továbbá a munka- és környezetvédelmet.

Majláth Zsolt László pénzügyi-vállalkozási szakközgazdász, műszaki menedzser, a Diósgyőri Papírgyár Zrt. vezérigazgatója. 1998 és 2011 között a Pénzjegynyomda Zrt.-nél dolgozott minőségbiztosítási és termelési területen, 2008-tól a vállalat termelési-műszaki igazgatója volt. 2011 és 2015 között a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. ügyvezető igazgatója.

Osztrogonácz Gábor húsz éves pénzügyi és vállalatvezetői tapasztalattal rendelkezik. 1992-től tíz éven át az Inter-Európa Bank Rt. Pécsi Területi Igazgatóságán dolgozott, majd 2002-2008-ig az Erste Bankban folytatta pályafutását kereskedelmi centrum igazgatói pozícióban. 2008 és 2011 között az MKB Bank területi igazgatója volt, majd 2012 januárjától a Szigetvári Takarék ügyvezető igazgatója, 2012 májusától a Szigetvári Takarék igazgatóságának tagja. 2016 júliusában megválasztották a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) igazgatósági tagjának.

Szivek Norbert pályafutása a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél indult, 2005-ben saját vagyonkezelő céget alapított. 2015 februárjától a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója és az igazgatóság tagja. Tagja a Magyar Villamos Művek Zrt., a Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt. és a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának, valamint a MOL Nyrt. felügyelőbizottsági tagja.