A Magyar Nemzet értesülései szerint az Európai Bizottság azért halasztotta el a versenyhatósági vizsgálat megindítását a MÁV Cargo eladásával kapcsolatban, mert meg kíván győződni arról, hogy az új osztrák kormány továbbra is kiáll az üzlet mellett. Mint ismeretes, az Európai Bizottság a vizsgálat elhalasztásáról szóló döntést új információk felmerülésével indokolta. A Magyar Nemzet szerint ez azt sejteti, hogy az ügyletben részt vevő államok szerepét vizsgálnák újra. Ausztriában nemrég került sor időközi választásokra, most folynak a kormányalakítási tárgyalások. A Bizottság tudni szeretné, hogy miképpen viszonyul az új kormány elődje döntéseihez, többek közt ahhoz, amellyel vizsgálatot kezdeményezett a kis magyar betéti társaság, a Geuronet ügyében. A MÁV teherszállítási üzletágát felvásároló Rail Cargo Austria (RCA) 7,1 millió eurós sikerdíjat fizetett a Geuronet lobbicégnek a tranzakció elősegítéséért. Utólag mind Magyarországon mind Ausztriában nyomozás indult annak megállapítására, hogy a cég nem élt-e törvénytelen eszközökkel a megállapodás tető alá hozása során. A Magyar Nemzet emellett a HVG múlt heti cikkével összhangban beszámol azokról az értesülésekről, melyek szerint a Bizottság a GYSEV részvételét is kifogásolja az ügyletben. A magyar állam azzal az indokkal adta el a Cargót, hogy a vasúti teherszállítás nem állami feladat, miközben az RCA a GYSEV-vel alkotott konzorciumot a vétel lebonyolítására. A GYSEV állami tulajdonú cég és amennyiben él azzal a lehetőséggel, hogy 25 százalékos tulajdonrészt vehet a MÁV Cargóban, gyakorlatilag a magyar államnak kell kifizetnie a vételár rá eső részét, mintegy 15 milliárd forintot. Ha ezt levonjuk a 102,5 milliárd forintos vételárból, az ügylet már nem tűnik kimagaslóan sikeresnek. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az RCA augusztus 25-ig nem kezdeményezte a versenyjogi vizsgálat megindítását, holott az adásvételi megállapodás már januárban megszületett. A privatizációs szerződésben pedig szerepel, hogy ha az aláírástól számított hét hónapon belül nem zárul le az uniós eljárás, az osztrák fél elállhat a vásárlástól, és a pályázattal kapcsolatos összes költség a MÁV Zrt.-t terheli.