2021 év elején kezdődnek el a BMW Group majdani, Debrecenben épülő gyárának az első épületkivitelezési munkálatai. A német autóipari cég az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a központi irodaépület és a képzési központ építése lesz az első tétel, és ennek biztosítása érdekében új álláshelyeket is meghirdetnek.

A majdani gyár helyszínén jelenleg a csapadékvíz-elvezető árkok, a vízvezetékek és a különböző infrastruktúra-berendezések telepítési munkálatai zajlanak. Illetve: folyamatban van az energiaellátási rendszer, de az utak és a parkolók kiépítése is. A BMW Group építési és létesítmény-fejlesztési csapata 2022-ben számos nem technológiai jellegű épület felépítését helyezi előtérbe, így többek között a tervezési, minősítési és képzési feladatoknak, valamint a humánerőforrás- és menedzsment-funkcióknak otthont adó épületek is elkészülnek. Az olyan technológiai épületek felépítésére vonatkozó pályázati kiírásokat, mint például a présüzem, a szerkezetépítő részleg, a karosszériafényező műhely és az összeszerelő csarnok, az elkövetkező hónapokban nyitják meg. 

Michele Melchiorre, a BMW Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója azt közölte: a létesítményünket építő csapat és Debrecen városa kiváló munkát végez. Együttműködésünk a városvezetéssel és Magyarország kormányának képviselőivel rendkívül professzionális, minden megállapodásunk határidőre teljesült. Nagyon elégedett vagyok a telephelyünkön zajló építési munkálatok előrehaladásával is.

Utak kilométer számra

Megjelent a Debrecen, Észak-nyugati Gazdasági Övezet Infrastruktúra fejlesztés V. ütemére kiírt közbeszerzési felhívás. Ez az északi bekötőút és a hozzá kapcsolódó kerékpárutak, csapadékvíz elvezető rendszer, műtárgy-építési, valamint közvilágítás kivitelezési munkákat tartalmazza. A nyílt tenderfelhívást az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben. A megépítendő 2x2 sávos út hossza 1,1 kilométer, a 2x1 sávos úté 900 méter, míg a kerékpárút 443 méter hosszú lesz. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a mélyépítésből származó bevétele elérte a nettó 1 milliárd forintot. Az ajánlattételi határidő december 3. Az értékelésnél 70 súlyszámmal szerepel az ár és 30 súlyszámmal a minőség.

A BMW-nél beszámoltak arról is, hogy a hamarosan kezdődő építési szakaszban munkaerő felvételére is sor kerül: újabb karrierlehetőségek nyílnak meg, elsősorban olyan munkaterületekkel a fókuszban, mint a HR, a létesítményüzemeltetés, a pénzügy és a beszerzés. Az aktuális álláshirdetéseket a BMW Group debreceni gyárának karrieroldalán teszik közzé.

A BMW Group a Neue Klasse modellgeneráció számára Debrecenben építi fel első gyárát, amelynek gyártósoráról az évtized közepétől tisztán elektromos hajtáslánccal működő járművek gurulnak majd le. Az egymilliárd eurót meghaladó beruházásból, a magyar kormány 12,3 milliárd forint támogatásával felépülő, 560 focipályának megfelelő területen megvalósuló leendő debreceni BMW-gyárban évente 150 ezer gépkocsit gyártanak majd, és több mint ezer új munkahelyet teremtenek.