Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A pontos számok még nem ismertek, de a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) szerint lehetséges, hogy a keddi figyelmeztető sztrájk a Volánbusznál sikeres volt – erről Dobi István, a szakszervezet vezetője beszélt a VG-nek.

Ha a sztrájkmenetrendben szereplő mintegy 2600 járat legalább fele ténylegesen nem közlekedett, akkor folytatni fogják a bérharcot. Szerinte a dolgozók akarata is ez. Már holnap hivatalosan kérni fogják az állami buszos cégtől, hogy jelölje ki a következő tárgyalási napot.

Ha az egyeztetések a SZAKSZ értékelése szerint továbbra sem vezetnek eredményre, fokozni fogják a nyomásgyakorlást, és egy legalább egynapos teljes sztrájkot szervezhetnek.

Az állami Volánbusz Zrt. korábban azt közölte, hogy nyitott a párbeszédre. "A társaság maradéktalanul betartja, hiánytalanul teljesítette és teljesíti a továbbiakban is a szakszervezetekkel kötött, három évre szóló bérmegállapodást, amelynek köszönhetően folyamatosan emelkedő bérekkel és javuló munkakörülményekkel számolhatnak a dolgozók." A MÁV-Volán-csoport 2021-ben 200 ezer forint Szép-kártya juttatást fizetettek a munkavállalóknak, 2022-ben 10 százalékkal emelte, 2023-ban pedig további 5 százalékkal fogja emelni a béreket. Emlékeztettek arra, hogy júliusban előrehozott, egyszeri, egyösszegű kifizetésben részesült a vállalatcsoport minden munkavállalója - írta az MTI.