Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 2014-től induló BRIDGE kezdeményezés keretében 7 év alatt 3,8 milliárd eurót fordítanak ipari biotechnológia alapú fejlesztésekre: 1 milliárd eurót a Horizon2020 keretprogram keretében az Európai Bizottság, míg 2,8 milliárd eurós keretet a biotechnológiai nagyvállalatokból álló konzorcium biztosít.

A rendezvényt Korányi László megbízott elnök nyitotta meg, előadásában vázolta a közelmúltban történt jelentős előrelépéseket a hazai K+F+I szférában. "A Nemzeti Innovációs Hivatal minden olyan kezdeményezést támogat, mely a hazai, ipari biotechnológiában érintett vállalatok érdekét szolgálja. A "BRIDGE" kezdeményezésben való részvétel lehetőséget ad a fejlődésre, a hazai megújuló biotechnológia ágazat világszínvonalúvá tételére" - emelte ki Korányi László, a NIH megbízott elnöke.

A meghívott külföldi előadók közül Barend Verachtert, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóságának biotechnológiai területért felelős képviselője az újonnan induló közös technológiai kezdeményezés (JTI) kapcsolódási pontjait emelte ki az új Horizon 2020 innovációs keretprogrammal és egyéb európai kezdeményezésekkel kapcsolatban. Kiemelte, hogy az új BRIDGE JTI első pályázati felhívásai várhatóan 2014 első felében jelennek majd meg és ezek az érdekelt magyar vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek számára is elérhetők lesznek, az alábbi kutatási témakörökben: fenntartható biomassza-ellátás biztosítása, új ellátási láncok kiépítése; biofinomítók: a feldolgozás hatékonyságának optimalizálása, az elért gazdasági teljesítmény bemutatása, széleskörű terjesztése; új piacok kialakítása a biotech alapú termékek értékesítéséhez; a szabályozási keretek optimalizálása.