A tatai és a hatvani Tesco-vásárlók már nem számíthatnak a helyi járatra, az ugyanis május 30-tól nem tesz kitérőt a boltlánc egységeinél - derül ki a társaság tájékoztatójából.

Az ózdi egység esetében nem egyértelmű, mióta nem megy oda a helyi busz, a boltlánc honlapján szerepel egy januári és egy májusi dátum, de ezek alapján csak az biztos, hogy június óta nem jár oda busz.

Az idén sok járat leállt

A Tesco az idén több alkalommal is módosította a korábbi forgatókönyveket. Januárban majd februárban több saját - ingyenes - járat leállt és több helyi járat már nem közlekedett a boltlánc egységeihez. A buszos elérhetőség így megszűnt a jászberényi, a miskolc-avasi, a nyírbátori, az oroszlányi, a salgótarjáni, a siófoki, a székesfehérvári hipermarketeknél, valamint a kiskunhalasi, a hajdúszoboszlói, az orosházai, a kazincbarcikai, a mezőkövesdi, a sárbogárdi, a nagyatádi, a marcali, a szerencsi és a nagykanizsai boltnál.

A kőszegi üzlethez március óta nem megy a helyi busz, május végétől pedig már a hatvani és a tatai egység sem érhető el így.

Az esztergomi egység esetében tavaly még két járat ment, ezekből az egyik, a Párkány felé közlekedő busz állt le az idén.