Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A bankok júniusban felmondhatják a BKV-val tavaly újrakötött hitelszerződéseiket - amelyek összértéke meghaladja a három nemzeti színház építésére elegendő 66 milliárd forintot -, ha a cég a hónap végéig nem köti meg az új közszolgáltatási szerződését a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK). Az utóbbi szervezet azonban csak azt követően írhatja alá ezt a megállapodást, ha megkötötte saját egyezségét a Fővárosi Önkormányzattal. Utóbbi viszont csak úgy tudott nullszaldós költségvetést elfogadni 2013-ra, hogy a közösségi közlekedésre 58 milliárd forintot irányzott elő, ami csak októberig elegendő. Így nem lehet éves szerződést kötni a közösségi közlekedés biztosítására - derül ki a Népszabadság összeállításából.

Budapest vezetősége abban bízott, hogy a kormánnyal kötött széles körű megállapodásának részekén pénzhez jut a főváros, ám eddig csak olyan ígéreteket kapott, mint például, hogy a kormány közreműködik a tömegközlekedés újjászervezésében, a miniszterelnök megvizsgáltatja a BKV költségvetését, és a valóban indokolt kiadások fedezetét biztosítja. Ha a bankok nem is lépnek, a forráshiány miatt a BKV akkor is rendkívüli üzemmódra térhet át júniustól. Ez azt jelenti, hogy a járatok menetrendszerűen elindulnak, de a kapcsolódó fejlesztéseket leállítják.