Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az európai uniós országok jellemzően működési költségekre fordítható, vissza nem térítendő támogatásokat nyújtanak hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került cégeket megsegítsék. Ezzel szemben Magyarország a hitelezés útját választotta, hogy a bajba jutott vállalkozásokat felkarolja.

A kormány döntése szerint az MFB március 8-án indította indította el a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön programot. Ennek keretében november 30-ig, EU-s forrásból finanszírozva összesen 100 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, hogy az érintett mikro-, kis- és középvállalkozások tízéves futamidővel 0 százalékos éves ügyleti kamat mellett, minimum 1, de legfeljebb tízmillió forintos hitelben részesüljenek, amelyet csak hároméves moratórium után kell törleszteniük. A kölcsön keretében a banki költségek - például kezelési költség, hitelbírálati díj - nem kerülnek felszámításra.

A konstrukció alapján a kereskedelmi bankok az MFB-től hívják le a program forrásait, amelyet vissza kell téríteniük, illetve egyenként vizsgálják és mérlegelik, hogy a hitelre jelentkező cégek alkalmasak arra, hogy a programban részt vegyenek.

A Napi.hu megkérdezte az MFB-t, hogy programban mekkora támogatást kapnak a bankok, hogy az újraindítási gyorskölcsönt kamatmentesen is rentábilisan tudják kínálni, illetve, hogy összesen mekkora keretösszeg áll rendelkezésre a pénzintézetek támogatására. A fejlesztési bank kommunikációs osztályától jelezték, hogy a válaszadás banktitokból, illetve üzleti titokból kifolyólag nehézkes lehet és a türelmünket kérték. Ezt követően azonban több mint egy hét elteltével sem sikerült reakcióra bírnunk az állami pénzintézetet.

Hatalmas az érdeklődés, de a tízmillióhoz nem mindenki jut hozzá

Az újraindítási gyorskölcsönt jelenleg főtevékenység szerint 55 ágazat - TEÁOR kóddal meghatározott kedvezményezetti kör - veheti igénybe. A legfontosabb feltételek közé tartozik, hogy a hitelhez csak az a cég juthat hozzá, amely 2019-ben 12 hónapos lezárt üzleti évvel rendelkezett, és azt pozitív üzemi eredménnyel zárta. (Utóbbi akkor is előírás, ha a társaság jelentős beruházásokra költötte forrásait.) Továbbá kizárt az a vállalkozás, amelyben 2020 március 16-ot követően 50 százalékos vagy azt meghaladó mértékű tulajdonosváltás történt. A TEÁOR-szerinti főtevékenységnek pedig már 2019.01.01-én szerepelnie kell a cégkivonatban. Ezek az előírások élből számos bajban lévő vállalkozást kiiktatnak a programból.

A korlátok ellenére hatalmas érdeklődésről számolt be az MFB, és a lapunk által megkérdezett MFB Pontokkal rendelkező bankok: az OTP Bank, a Budapest Bank és a Gránit Bank is. Az MFB legutóbbi, március 24-i összesítése szerint két hét alatt leszerződtek a rendelkezésre álló keret tizedére. Az eddigi igénylők átlagosan 9,2 millió forintot vennének fel, nagyrészt működési költségeik fedezésére. Az átlagos hitelösszeg nagysága csaknem megegyezik a maximálisan kérhető 10 millió forinttal.

A program elindulása után Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kölcsönért folyamodó cégek számos esetben csak a megigényelt hitelösszeg (jellemzően 10 millió forint) töredékéhez jutnak hozzá. A politikus lapunknak elmondta: fogadóóráin érkeztek panaszok azzal kapcsolatban, hogy a bankoknál az újraindítási gyorskölcsönnél is hasonlóan szigorú hitelképességi elbírálás zajlik, mint a többi vállalkozói hiteltermék esetén, ezért a pénzintézetek több esetben nem az igényelt összeget ítélték meg, hanem lényegesen alacsonyabbat.

Tízmillió forintosra hirdetik a hitelt, de a valóságban a hangsúly azon van, hogy legfeljebb. A termékleírás apróbetűs része aknákat rejt - értékelt.

Vagyis a vállalkozások tízmillióig terjedő hitelt kaphatnak, ám azt már a kereskedelmi bank dönti el, milyen feltételekkel. Amikor a bankok úgy ítélték meg, hogy az adott vállalkozások nem kellően hitelképes, akkor rendszerint jelzálog-bejegyzéshez, vagy a cég birtokában lévő ingatlan megterheléséhez kötötték a hitelt, és a tízmilliót csak ilyen kikötésekkel adták oda, máskülönben jellemzően csak a 60-70 százalékát.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke szintén beszámolt lapunknak olyan esetekről, amikor garanciákat kért a bank: például egyik esetben az igénylő végleg elállt a kölcsöntől, mert nem akarta saját tulajdonrészét teljesen elzálogosítani, másik esetben pedig a vállalkozó csak az igényelt hitelösszeg 70 százalékát kaphatta meg azon biztosítékok mellett, amelyeket fel tudott kínálni. Hozzátette azonban, hogy tudomása szerint ezek az esetek jelenleg szórványosan fordulnak elő.

Reagált a Magyar Fejlesztési Bank

Az MFB írásunk megjelenése után küldött reakciót, amely a következőt tartalmazza:

"A cikk kijelenti, hogy egyes vállalatok - bár megfelelnek a feltételeknek-, de a szigorúbb hitelbírálat miatt csak a megigényelt hitelösszeg töredékéhez jutnak hozzá. Az MFB legfrissebb adatai szerint a 10 millió forint maximális hitelösszeghez képest az MFB Pontokon igényelt átlagos hitelösszeg 9,1 millió forint. Az igénybe vehető hitel összegét kizárólag a vállalkozás 2019-ben elért éves árbevétele határozza meg. A maximálisan felvehető hitel összege a vállalkozás 2019-ben elért árbevétele. Olyan helyzet nem fordulhat elő, hogy egy vállalkozás a termékleírás alapján egy bizonyos összegre jogosult, de annál kevesebbet ítélnek meg neki.

A hitelképességi elbírálás más, a piacon elérhető hiteltermékekhez képest egyáltalán nem nevezhető szigorúnak, hiszen: gazdasági társaság esetén elegendő a többségi természetes személy végső tulajdonos(ok), készfizető kezessége, vagy ezt kiválthatja a kölcsönösszeg 20 százalékának megfelelő más biztosítékkal, ingatlanfedezettel, óvadékkal vagy bankgaranciával. A program célja, hogy segítséget nyújtson az életképes vállalkozásoknak, ezért a cégek Covid-járvány előtti, azaz a 2019-es évi üzemi eredményét veszi alapul a hitelkérelmek elbírálása során. A program közvetítésében részt vevő kereskedelmi bankok nem támasztanak, nem is támaszthatnak további bírálati feltételeket a hitelbírálat során, mint ami a termékleírásban szerepel.

A cikk kritikaként fogalmazza meg, hogy nem minden vállalkozás részére érhető el a hitelprogram. Az MFB program indulása óta folyamatosan gyűjti a vállalkozásoktól érkező igényeket és a hitelprogrammal kapcsolatos visszajelzéseket annak érdekében, hogy minél szélesebb vállalkozói körnek tudjon hasznos segítséget nyújtani. A felmerült igények hatására az indulást követően már megtörtént a tevékenységi körök bővítése. Ez a folyamat azóta sem állt le, a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön következő szakaszának előkészítése mellett az MFB a jelenlegi termékváltozathoz érkező javaslatokat is értékeli."

Mit mondanak a kereskedelmi bankok?

"Tapasztalataink szerint az érdeklődők egy része nem rendelkezik minden információval arról, hogy mely cégek jogosultak a hiteltermék igénylésére, ezért már csak az MFB Pontjainkon, az ügyintézés során derül ki, hogy nem teljesíti az elvárt feltételeket Leggyakrabban ennek oka, hogy nem tartozik a megadott tevékenységi körbe a tevékenysége, vagy 2019-es évben nem volt pozitív a vállalkozás üzemi eredménye" - válaszolták a Budapest Banktól.

Kérdésünkre, hogy hány esetben fordult elő, hogy a cég által megigényelt hitelösszeg csak egy kisebb részét ítélte meg a pénzintézet, a következőt írták: "a program keretében azzal a kikötéssel igényelhetnek az ügyfelek kölcsönt, hogy annak összege nem haladhatja meg a 2019. teljes lezárt üzleti évük árbevételének nagyságát. Közvetítőként nincs mérlegelési lehetőség, amennyiben a feltételeknek megfelel a vállalkozás, az igényelt hitelösszeget hagyjuk jóvá".

Ha jellemzően nagyobb, vagy a maximális, 10 milliós hitelösszeget igényli az ügyfél, akkor a Budapest Banknál választása szerint vagy készfizető kezességet vagy ingatlan jelzálogot, óvadékot, bankgaranciát kell benyújtania biztosítékként. Az elvárt fedezettség mértéke a tőkekitettség 20 százaléka, az egyes biztosítékok fedezeti szorzóval diszkontált befogadási értékéből számítva.

Az OTP Bank tapasztalatai szerint az MFB Pontokhoz érkező igénylések kevesebb mint 3 százalékát kell elutasítani, leginkább az uniós forrásból finanszírozott konstrukció feltételei miatt. Ugyancsak jelezték, hogy a kölcsön fontos feltétele, hogy az igénylő társaság rendelkezzen lezárt üzleti évvel 2019-re vonatkozóan, mert a felvett összeg nem haladhatja meg 2019-es árbevételét. Szerintük ez indokolhatja, ha egy ügyfél az igényelt összeghez képest kevesebb hitelt tud felvenni e konstrukció keretében.

A kölcsönhöz kapcsolódó biztosíték mértékét az MFB-s program termékleírása szabályozza, így kötelező biztosítékot nyújtani, mely lehet kezesség – meghatározott feltételekkel –, de elfogadható ingatlan fedezet, fizetési számla követelésen alapított óvadék vagy hitelintézet által vállalt garancia is - hívták fel a figyelmet.

Az OTP-nél a hitelkérelmek átlagos összege 8 millió forint. Elsősorban a vendéglátás és szálláshely szolgáltatás területén tevékenykedő vállalkozások igénylik a konstrukciót.

A Gránit Banktól a következőt válaszolták: "az igénylések egy kisebb részét kellett elutasítanunk, azon okból, hogy az igénylő nem felelt meg a termék leírásában szereplő feltételeknek. Jellemző okot ettől függetlenül nem tudunk megjelölni, széles skálán mozoghat, hogy az igénylő melyik termékfeltételnek nem felel meg".

"Az újraindítási gyorskölcsön – a termék feltételei szerint - nem haladhatja meg az ügyfél 2019-es érbevételét, egyedül ezt vizsgáljuk. Eddig az ügyfelek a Gránit Banknál éppen akkora összegben igényeltek a kölcsönt, amire jogosultak. Az igényelt kölcsön összegétől függetlenül csak a termékleírás szerint várunk el biztosítékot".

Mindhárom banknál kiemelték, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása nem vehető igénybe az újraindítási gyorskölcsönhöz. Így tehát a kölcsön fedezete az előírások szerint magánszemély készfizető kezessége, ingatlan jelzálog, készpénzóvadék vagy bankgarancia lehet.

TEÁOR: bővült a lista, de minek alapján? Sokan kimaradtak

Március 16-tól már azok a vállalkozók is beadhatják hitelkérelmüket a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönre, akiket kedvezőtlenül érintenek a Covid-19 járvány harmadik hulláma miatti, új korlátozó intézkedések. Az eddigi 25-ről ezzel 55-re nőtt a kedvezményezett vállalkozási főtevékenységeket tartalmazó TEÁOR-lista - adta hírül az MFB. (E jelenleg is érvényes listát itt találja.)

A bejelentés tanulsága szerint a hitelt igénylők listája bővülhet, de az korántsem egyértelmű, hogy milyen megfontolások szerint. Jelenleg számos olyan tevékenységi kör nem szerepel a kedvezményezettek között, amely egyértelműen a járványkorlátozások kárvallottja. Ilyenek a teljesség igénye nélkül: a tanfolyamaik jelentős részét lemondani kénytelen nyelviskolák, a fuvarok 50-95 százalékát elveszítő taxis személyszállítók, az éttermek, szálláshelyek bezárása miatt érintett mosodai és takarító szolgáltatók, a közfürdők, a belvízi személyszállítók, a rendezvényeszközök bérbeadói, a személygépjármű kölcsönzők, illetve a magánszálláshely kiadással foglalkozó adószámos magánszemélyek.

Az európai uniós hitelprogram társadalmi vitája során több vállalkozó kifogásolta, hogy egyebek közt a fenti tevékenységek indokolatlan módon nem szerepelnek a kedvezményezetti körben. Ezekre az MFB jellemzően a következő választ adta: "A megküldött észrevételeket köszönjük. Tájékoztatjuk, hogy a program előkészítésében közreműködő intézményekkel és érdekvédelmi szervezetekkel közösen kerültek meghatározásra a Covid-19 járvány negatív hatásait leginkább elszenvedő ágazatok, melyek elsőként vehetik igénybe a hitelprogramot, ezért ebben a termékváltozatban nincs mód a kör bővítésére."

A március közepi bővítés során néhány, korábban elutasított tevékenységet mégis bevontak a kedvezményezettek körébe, például a könyv-kiskereskedelem és az egyéb foglalás kategóriát (ebbe beletartozik az utazással kapcsolatos szolgáltatások, szálláshely, étkezés, szórakozási és sportlehetőségek stb. foglalása.)

Az IPOSZ elnöke szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara figyeli, hogy milyen szakmákat kellene még támogatni az újraindítási hitelprogram által. Azt a visszajelzést kapták Parragh László elnöktől, hogy ha valamelyik szakmakör kimaradt, azt jelezzék, mert lista még módosítható, és a kormányzattal konzultálva megpróbálják bővíteni a kört.

A szövetség legutóbbi megkeresése alapján a fényképész és a fogtechnikus szakmákkal lenne szükséges kiterjeszteni a listát, utóbbiak például nagy veszteséget szenvedtek el a nyugat országokból érkező "fogturizmus" elmaradása miatt.

Németh Sándor szerint a vállalkozásoknak nagyon kell az újraindítási hitel, emellett folyamatosan elmondják a döntéshozóknak, hogy vissza nem térítendő támogatásokra is szükség lenne.