Az Ultragel Hungary 2000 Kft. nyerte meg a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) közbeszerzési eljárását, amit háztartási gépek vásárlására írtak ki a minisztériumok, a Miniszterelnöki Kormányiroda és a csatlakozó háttérintézmények számára - derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A cég két évig, de legfeljebb a nettó 90 millió forintos szerződéses ár kimerüléséig szállíthat háztartási gépeket, amelyek az alábbiak lehetnek:

mikrohullámú sütők, villamos kávéfőzők, teafőzők, kenyérpirítók, villamos melegítő berendezések, hűtőgépek, illetve hűtő-fagyasztógépek, mosogatógépek, gőzölős vasaló, mosógép, főzőlapok, porszívó, vízlágyító, valamint "villamos háztartási készülékek élelmiszerrel kapcsolatos felhasználásra".

A nyertes pályázóval március végén kötöttek szerződést, két évre. A közbeszerzésen hárman tettek ajánlatot, a nyertes budapesti cég mellett a kecskeméti székhelyű DuoLine Kereskedőház és Bútorgyártó Bt., valamint a budapesti Gilux Hungary Kft. - áll a közbeszerzési dokumentumban.

Az Ultragel Hungary honlapján olvasható mottó szerint "Szenvedélyünk minden, ami a gyógyászatban használatos eszköz!" A vállalkozás ultrahang és ekg gélek gyártásával foglalkozik, de a tevékenységét az évek alatt kibővítette orvostechnikai eszközök és készülékek kereskedelmével is. Az Ultragel nevére rákeresve a Közbeszerzési Értesítő adatbázisában, az derül ki, hogy a társaság 2014 óta szereplője a különböző egészségügyi intézmények orvostechnikai eszközök és fogyóanyagok beszerzéseire kiírt eljárásainak. Háztartási gépekkel kapcsolatos közbeszerzést a most elnyert megbízáson kívül mindössze egyet találtunk, amit szintén a minisztériumokat ellátó KEF írt ki, szintén két évre (2016-2018), mikrók, hűtők és kávéfőzők szállítására, a keretösszeg akkor nettó 59,4 millió forint volt, amit uniós támogatással finanszíroztak.

A cégadatok szerint az Ultragel Hungary főtevékenysége az "egyéb vegyi termék gyártása", de számos más tevékenységet is bejegyeztek, mint például a szépségápolási cikk és irodabútor gyártása, számítógép és gyógyászati termékek kis- és nagykereskedelme, egyéb háztartási cikk nagykereskedelme, személyautó és gépjármű kereskedelme. A cég nettó árbevétele 2017-ben 578 millió forint volt, ami tízmillióval kevesebb az előző évinél, az adózott eredménye másfél millió forint volt a megelőző évi 48 millió forint után. A cég ügyvezetője és többségi tulajdonos Komáromy Balázs, aki a Céginfo.hu adatai szerint több vállalkozásban megfordult már.

Komáromy többek közt résztulajdonos volt a Credit Control Kft.-ben, 1996 júliusa és 2010 májusa között. E cégben tulajdonrésze volt Patyi Gergelynek, az igazságügyi tárca egykori államtitkárának is, 2010 júliusa és 2015 januárja között. Patyi 2015 márciusában lemondott államtitkári posztjáról azt követően, hogy az Origo megírta, az igazságügyi tárca a MainSoft Kft.-nek adott megbízást a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara informatikai rendszerének átvilágítására. (A tárca később szerződést bontott a céggel.) A MainSoft társtulajdonosa Antolik Gyula, aki 2005 februárja óta résztulajdonos a Credit Control Kft.-ben is.