Az európai és a régiós trendek szerint egyáltalán nem kellett volna 480 forint alá csökkennie az áraknak - számolt ki a portál.

A 480 forintos hatósági ár november közepi bevezetése óta a magyarországi kutakon a legnagyobb szereplők kiszorítósdija nyomja lefele az árakat, és a láncok egymás, illetve saját árrésüket, tehát hasznukat zabálják fel.

A furcsa ármozgások hátterében szakértők szerint a különböző szereplők piaci stratégiái állnak. Érdekesség, hogy a Mol Nyrt. már a nagykereskedelmi árat is jóval nagyobb mértékben csökkentette, mint ami várható lett volna.

Ilyen mértékű árcsökkentés rövid távon egyáltalán nem jellemző. Legutóbb a koronavírus-járvány első hullámának berobbanása idején volt hasonlóra példa, de akkor beszakadt a kereslet, az olaj ára pedig egy időben még negatív is volt  - mondta Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu-t működtető cég ügyvezetője.

A kiskereskedelmi árak ugyanis még ennél is nagyobb mértékben estek. Azaz a töltőállomások annál is olcsóbban adják a benzint és a gázolajat, mint amit a Mol nagykerárai indokolnak.

Az üzemanyagárak maximálása alaposan átszabta a piacot azzal, hogy az olcsó diszkontkutak árelőnyét eltüntette. Azok közül, akik korábban olcsó kúton vásároltak, sokan átmentek egy drágább, márkázott, tehát színes kúthoz. Az OMV-nél például a G7.hu kérdésére azt válaszolták, hogy a töltőállomásaikon forgalomnövekedést tapasztaltak.

Mivel a diszkontkutak forgalma jelentősen csökkent, rá voltak kényszerítve arra, hogy az első adódó alkalommal lejjebb vigyék az áraikat.

A portál forrásai szerint a különböző láncok eltérően profitáltak a piaci átrendeződésből. Az OMV mellett állítólag a Shell volt a másik nagy nyertes, a Mol viszont csak kisebb forgalmat tudott magához irányítani.