Kereki Ferenc tájékoztatása szerint a telephelyen radioaktív hulladékokat dolgoztak föl, a munkát a végleges elhelyezésre való szokásos előkészítési folyamatoknak megfelelően (válogatás, tömörítés) tervezték elvégezni.

A munkálatok közben "a technológiai épületen belül az ellenőrzési szintnél nagyobb felületi szennyezettség keletkezett" - közölte.

Tájékoztatása szerint a kibocsátást ellenőrző műszerek nem mértek "kivizsgálási kritériumot meghaladó kibocsátást" sem a technológiai épületből, sem a telephelyről. A lakosságot érintő intézkedéseket nem kell bevezetni - tette hozzá.

A történteket vizsgálják a hatóságok és az RHK Kft. is - zárul a közlemény.

A püspökszilágyi radioaktív hulladék feldolgozót és tárolót a honlapján olvasható ismertető szerint 1976-ban helyezték üzembe. A létesítmény feladata az intézményi eredetű radioaktív hulladékok átvétele és elhelyezése, az egész országra kiterjedően nyújtja szolgáltatásait. 1998. július 1-jéig üzemeltetője az ÁNTSZ Pest megyei intézete volt, jelenleg az RHK Kft. üzemelteti.

Az RHK Kft. a Napi.hu-nak jelezte, hogy a tájékoztatásra a törvényes határidőn belül került sor, így véleményük szerint túlzás az eset kapcsán eltitkolásáról beszélni.