Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Férje, a néhai Andy Vajna sztárproducer, kaszinómogul és filmügyi kormánybiztos halála után először beszélt a héten Vajna Tímea arról, hogyan él. Állítása szerint bútorokat, lámpákat, a zongorát, a mozirendszerét is el kellett adnia, hogy meg tudjon élni. Bár Mr. Funk nevű fánkozója már bevételt termel, de az nem elegendő a költségeire.

Azt is közölte: "ott is kiloptak mindent a pénztárból", mert állítja férjét üzlettársai sokszor átverték, meglopták. Ö maga pedig az örökségéhez talán csak évek múlva juthat hozzá, de ügyvédei egyelőre a céghálót próbálják még feltárni, amiben Vajna tartotta a vállalkozásait.

Az özvegynek nem egy fánkozója van: korábban felvásárolta a konkurenciáját, a Donut Libraryt is, amellyel egy Nyugati Pályaudvar melletti plázában kis üzletet is nyitott. A Ripostnak egy dolgozó megerősítette, hogy korábban tényleg loptak az alkalmazottak a kasszából, viszont már más stáb van azóta. Viszont a Donut Library-nek ennyi volt: péntektől már ez a helyiség is bezár.