Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás utal arra a 2014. decemberi kormányhatározatra, amely döntött a beruházásról. Az Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbaterme a X. kerületi Kőbányai út 30. szám alatti volt vasúti járműjavítóban (Eiffel-csarnok, lásd alsó képünkön) valósul meg.

A kormány 2015-ben 14,4 milliárd forint támogatást ígért az új próbacentrum és az Andrássy úti Operaház felújítására. A MÁV egykori járműjavítójában olyan bázist építenek, amelyben helyet kapnak többek között műhelyek, operastúdió, próbaszínpadok és rekreációs tér is a díszlet- és jelmezraktárak mellett - jelentette be korábban Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója.

A közbeszerzési kiírás szerint a teljes beépített alapterület 29 ezer négyzetméter lesz, ebből 25 ezer négyzetmétert tesz ki a volt villamosmozdony javító csarnok, amely Eiffel-csarnokként ismert és műemléki védelem alatt áll. Ehhez további néhány kisebb épület csatlakozik. A feladat része a 35 ezer négyzetméternyi környezet rendezése is.

Az ajánlatok beadási határideje szeptember 21. Ajánlatot - egyebek mellett - az tehet, akinek az elmúlt három évben műemléki felújításból legalább nettó 3,5 milliárd forint árbevétele származott, a teljes nettó árbevételének pedig - ugyan ebben az időszakban - el kellett érnie a nettó 7 milliárd forintot.

Az értékelésnél 50-50 súlyszámmal szerepelnek a minőségi kritériumok, illetve az ár. A minőségi kritériumok része például a műszaki üzemterv milyensége és az előteljesítés vállalása is.

Kép: MÁV északi járműjavító, Eiffel-csarnok, forrás: MTI