Már az elmúlt év végén meg akarták buktatni a BKIK 2017 márciusában megválasztott elnökét, Krisán Lászlót, ám a decemberi küldöttgyűlésen a "pancserpuccs" látványosan megbukott.

A vele és munkájával elégedetlen kamarai tagok, és a korábbi "kedvezményektől" részben eleső bennfentesek nem adták fel az elnök leváltására irányuló igyekezetüket. Az év elején levélben tettek javaslatot a rendkívüli közgyűlés megtartására, majd több mint ötven küldött aláírásával hivatalosan is követelték ezt. Krisán vélhetően a már sikeresnek kinéző puccsot lemondással előzte meg idén áprilisban, és hivatalosan alig több mint egyéves munkájának lezárultával indokolta távozását.

A BKIK honlapján ugyan még most is elérhető a május végi, rendes közgyűlés meghívója, de a keddi rendkívüli küldöttgyűlés közleménye is. Az utóbbi gyűlés érdekessége, hogy erre nem a BKIK Krisztina körúti székházában, hanem az  OKISZ zuglói székházában kerül sor. A rendkívüli gyűlés napirendjén még szerepel az elnök visszahívása, de mivel ez okafogyottá vált, csak az új elnök megválasztása lesz a kérdés.

Ki lesz az új elnök?

Ám ez sem ígérkezik könnyűnek, hiszen a lemondott elnök még május végéig hivatalában marad. A posztra négyen aspirálnak - egytől egyik régi "kamarás" vezetők. Rév András, Koi László, Szatmáryné Jáhl Angéla és Csoltó Gábor. A legesélyesebbnek ez utóbbit, a BKIK Ipari tagozatának elnökét tartják kamarai körökben, de a helyzet és az erőviszonyok kedd délutánig még változhatnak.

Nagy kérdés, hogy közülük ki tudja megszerezni a többséget, és a küldöttek mellett elfogadja-e a "nagypolitika" is? A küldöttgyűlést ugyanis éppen azért tartják most, hogy a választást követő "holtidőben" születhessen döntés és a politika ne befolyásolhassa az új elnök megválasztását.

Ám ez vélhetően csak naiv várakozás, hiszen a kamarai törvény megváltoztatásával - amire jó esély van - új helyzet állhat elő. A budapesti kamara botrányos közelmúltja ugyanis már két éve a "beolvasztás" rémét lebegteti a most is "vitézkedő" tagok és vezetők előtt.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke ugyanis már a Szatmáry Kristóf és édesanyja - a most is jelölt Szatmáryné Jáhl Angéla - vezette BKIK működését kritizálva vetette fel a budapesti szervezet beolvasztását az MKIK-ba. Indoklásként akkor, majd később többször is felemlítette, hogy a BKIK botrányos működése - amelyben összeférhetetlenség, gyanús céges megbízások és luxusutak is előkerültek - az egész országos rendszer bedőlésével fenyeget. A mostani elnökválasztás legitimitása - és döntése - már most a választás előtt kétséges.

A kamara gazdasági önkormányzat, s mint ilyen alulról építkezik. A BKIK-nál az elmúlt években olyan alkuk jöttek létre, amelyek különböző érdekcsoportok - s nem az egész szervezet vagy az ország - érdekeit képviselik. Nem korrupcióról beszélek; többnyire olyan lépések történtek, amelyekért büntetőjogilag nem vonható senki felelősségre, de amelyek etikailag megkérdőjelezhetők. Ilyen például, hogy miért Afrikába utaztatták a vezetőket, s nem mondjuk Kínába. Ez vitatható, de önmagában nem jogsértő.

- nyilatkozta korábban a Napi.hu-nak Parragh László.