A tisztséget 2019. május elsejétől a Vodafone Magyarország jelenlegi vezérigazgatója, Amanda Nelson tölti be elnök-vezérigazgatóként, Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes pedig jelenlegi pozíciója megtartása mellett az igazgatóság alelnöke lesz - jelentette be a Vodafone Magyarország leköszönő elnöke.

Beck György 12 éve, 2007-ben csatlakozott a Vodafone Magyarországhoz vezérigazgatóként. A tisztséget 2011-ig töltötte be - 2009-2011-ben elnök-vezérigazgatóként -, ezt követően pedig elnökként tevékenykedett tovább.

"A napokban töltöttem be a 65. évemet, úgy érzem, 40 év munka után lassítani kell" - mondta Beck György a döntéséről. Egy win-win megoldást szeretett volna találni, ezért úgy határozott, hogy amellett, hogy több időt tölt három gyermekével és két unokájával, májustól az önkéntes tevékenységeire fog összpontosítani.

A leköszönő elnök a visszavonulása után továbbra is betölti a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöki pozícióját, ezzel is közreműködve az ország lakosságának digitalizációra való felkészítésében, az új technológiai megoldások használatában. Folytatja a "Management és Leadership a gyakorlatban" című kurzust a Corvinus Egyetem FAKT Szakkollégium diákjainak, oktat, mentorál és az igazgatóság tagja a 2014-ben elindított SEED, Közép-Európai Menedzser Iskolában, melynek egyik alapítója is egyben. Emellett a Day One Capital Pénzügyi Befektetési Alap felügyelő bizottságának elnöke és a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke marad. A sportban a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) társelnökeként és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagjaként segíti a kitűzött célok megvalósulását.

A távozó elnök kiemelte, nagyon büszke arra, hogy az elmúlt 12 év alatt a Vodafone a 2007-es harmadik helyről hamarosan az első számú kihívó pozíciójába léphet és biztos abban, hogy  benne, hogy a jelenlegi csapat és vezetés irányításával a Vodafone Magyarország folytatja sikertörténetét.

Beck György aktív közreműködésének is köszönhető, hogy 2007 májusában Vodafone Csoport Magyarországra telepítette szolgáltató központját, és 2009-ben megnyitotta Miskolcon a regionális ügyfélszolgálati központját. Emellett a vállalat számos olyan innovatív fejlesztést valósított meg, amelyek egyértelműen pozitív hatással voltak az egész magyar piacra, a fogyasztókra és természetesen a Vodafone-ra is - emelte ki Amanda Nelson, aki megköszönte Beck György eddigi munkáját.

Beck György az elmúlt 40 évből 24-et töltött az it piacon különböző vezetői pozíciókban. A Vodafone-korszakot megelőzően olyan vezető it cégek magyarországi vezérigazgatója volt, mint a Digital, a HP és Compaq, utóbbi cég régiós tevékenységét is ő irányította.